Elfogyott a vendégcsapat ereje

S jöttek a futballóriások, Bene Ferenc, Fazekas László, Göröcs János, az emberek meg felállva tapsoltak, amikor azt üvöltötte a hangosbeszélő, hogy Isten éltesse a hatvan esztendős Dunai Antalt, az Újpest csapatának hétszeres bajnokát, a háromszoros gólkirályt, a háromszoros kupagyőztest, a harmincegyszeres válogatottat, az élvonalban kétszázkét gólt szerző játékost, az európai ezüstcipős legendát. És ott álltak a 2446 néző előtt a halhatatlanok, a halandó meg arra gondolt, történjék bármi a következő kilencven perc során, Kovács Zoltán írjon történelmet, rúgjon nyolc gólt, ez a találkozó e rövid ünneplés miatt marad emlékezetes.
Már most a kétszázadik élvonalbeli meccsén pályára lépő 29 éves támadó, nemhogy nyolcszor nem vette be Fekete Róbert kapuját, de egyszer sem. Pedig a második félidőben, amikor a vendégegylet tagjainak már jottányi ereje sem maradt, valamennyi csapattársa vele szeretett volna gól rúgatni (fejeltetni). Az élvonalban eddig hetvenötször eredményes, tizenháromszoros válogatott jubilánsnak azonban nem ment úgy a játék, mint hat nappal korábban Kispesten, ahol duplázott. Az iménti megállapítást a számok is alátámasztják: Kovács összesen kétszer fejezett be akciót, de egyik esetben sem találta el a kaput, ami egy támadó esetében legalábbis árulkodó. Mint ahogyan az is, hogy csak egyszer volt leshelyzetben, és, hogy két sikeres és két sikertelen cselt hajtott végre.
A mezőnyben ellenben ezúttal is agilisan játszott, csatár létére kétszer is labdát szerzett. Ha ez a szám valakinek kevésnek tűnne: a Békéscsaba két középső középpályása a legjobb esetben közösen szerzett ugyanennyiszer labdát… Amúgy Kovács leleményességének nagyban köszönhető az első hazai gól, ugyanis ő volt az, aki lecsapott a labdára a békéscsabai védők előtt, és hozta helyzetbe Rósa Henriket, aki még nagyobb helyzetbe hozta Tokody Tibort.
A vendégek teljesítménye a számok alapján jóval lehangolóbb, tudniillik, Garamvölgyi Lajos labdarúgói összesen annyiszor kísérleteztek gólszerzéssel, ahányszor Kovács, ráadásul egyik esetben sem kellett Vlaszák Gézának védenie. Ez még nem lenne különösebben elkeserítő, ha legalább néha eljutott volna a rivális kapujáig a Békéscsaba, csakhogy nem jutott el, mivel a bajnokság utolsó helyezettjének gyakran az összjáték is nehézséget okozott. Legalábbis erről árulkodik, hogy a hazaiak harmincszor végezhettek el bedobást, pedig nem lehet azt mondani, hogy az Újpest agresszív letámadással operált volna, ami ellen a legjobb ellenszer hosszan előre rúgni a labdát. Egyszerűen arról van szó, hogy a békéscsabaiak képtelenek voltak pontosan egymáshoz passzolni. A második félidő első négy percében például öt bedobást végezhetett el az Újpest, és ha azt vesszük, hogy a magyar futballban olykor percekig eltart egy-egy taccs végrehajtása, el lehet képzelni, mennyi ideig volt játékban a mérkőzés ezen szakaszában a labda.
A találkozón egyébként két játékos teljesítményét érdemes kiemelni: a századik élvonalbeli meccsén gólt szerző, és a mezőnyben is jeleskedő Tokodyt, valamint a jobb oldali védő posztján futballozó Németh Tamást, akit végül az Újpest csapatának ötfős szakmai stábja a mérkőzés legjobbjának választott, amiért ajándékcsomagot kapott.
De, talán, ennél nagyobb ajándék volt neki is együtt látni az Újpest legendás futballistáit…