Eladható terméket kell kínálni

Ám a futballunk mindig is fontos volt az éppen aktuális vezetőségnek. A Népstadion díszpáholyában számtalanszor ültek ott az elvtársak, olykor még Kádár János pártfőtitkár is, ha a legjobbjaink valamilyen fontos meccset játszottak a zöld gyepen. Volt is labdarúgás sokáig, mert támogatta az állam, ilyen-olyan bújtatott pénzekkel, állásokkal, ha kellett, vadonatúj lakással vagy éppen egy sportos Moszkviccsal.

De jött a rendszerváltás, s ezzel egy új korszak kezdődött a futballban is, csak hát mára bebizonyosodott, hogy mifelénk az úgynevezett üzleti alapú labdarúgás életképtelen. Ezen persze lehet vitatkozni, közgazdászok dolgozhatnak ki különböző tételeket, oszthatnak-szorozhatnak, ám az eredmény így is, úgy is lesújtó.
Se pénz, se futball.

Egyetért a liga igazgatójával

Ez a helyzet most az új évszázad hideg, hosszú telén, és a rosszkedvünk nem csak az irdatlan sok hótól, no meg a repkedő mínuszoktól van. Sokkal inkább a kilátástalanságtól, hogy az alkotóelemeire hullott, már-már a hőskort idéző (mind nézőszámban, mind a pályák állapotában hasonlatos a szituáció…) sportág lett a labdarúgás. Sokak véleménye, hogy állami támogatás nélkül nincs kiút ebből az elképesztő válságból.
Nem véletlenül hivatkozott erre a közelmúltban Csank János is, aki egy interjúban kijelentette, hogy a siófoki önkormányzatnak igenis kötelessége lenne segíteni a városi csapatot, hiszen ha összeomlik a klub, a helyi gyerekek sportolási lehetőségei is szűkülnek. Nem véletlen, hogy Debrecenben és mondjuk Zalaegerszegen irigylésre méltó helyzetben van a város labdarúgóegylete, hiszen ott nagyvonalúan támogat az önkormányzat is.

Ez van. Az önkormányzatoknak segíteniük kellene – ha ők is úgy akarnák.
Futball és a politika. Máris visszakanyarodtunk ide. Ezért lehet érdekes a sportminisztérium egyik vezetőjének, Szilvásy Györgynek a véleménye a jelenlegi helyzetről.

Sokan bizonyosan meglepődnek, de a közigazgatási államtitkár szerint nincs futballválság Magyarországon. Az alábbi beszélgetésből az is kiderült, hogy a jelenlegi kormányzat nem óhajt támadási felületet kínálni a sportban sem, ami egyszerűbben fogalmazva azt jelenti, hogy nem lesznek kivételezett klubok, államilag ide-oda vezényelt vállalatok és hirtelen felépített stadionok.

– Államtitkár úr, a szurkolók nem az GYISM-től várják a haldokló magyar futball meggyógyítását, ám mégiscsak fontos lehet mindenkinek, hogy önök miként próbálnak segíteni.

– Először is tisztázzunk valamit. Én nem értek egyet azzal a kijelentésével, hogy a magyar futball haldoklik. Nekem is ugyanaz a véleményem, mint Szieben Lászlónak, a Magyar Labdarúgóliga igazgatójának, aki azt mondta, hogy azért, mert néhány futballcégnél gondok vannak, még nem szabad általánosítani, és válságról beszélni.

Nem lesz állami segítség

–Tehát ön szerint az még nem válság, ha lassan megszűnik a korábbi hatszoros bajnok Vasas, és ugyanarra sorsra jut, mint az ötször aranyérmet nyert Csepel? És aztán követheti az angyalföldieket a Dunaferr, a Siófok, de már gondokról hallani máshonnan is, nem is beszélve az alacsonyabb osztályokról…

– Még egyszer mondom, ne általánosítsunk, hiszen a futball éppen olyan, mint a gazdaság. Kérdezek valamit: tudja, hogy hány ezer kisebb-nagyobb cég megy tönkre, csődöl be Magyarországon? Ugye, hogy nem? Mégsem mondhatja senki, hogy a magyar gazdaság válságban van. S a labdarúgás a gazdasággal együtt lüktet, és sok szempontból hasonlóak a jellemzői. Nem lehet csodálkozni azon, ha egy-egy futballvállalat működésképtelenné válik, hiszen a terméket eladhatóvá kell tenni, s ez ugye nem jellemző a hazai labdarúgásra.

– Mielőtt végképp a gazdaság irányába mennénk el, annyit azért mondjon meg, hogy a jelenlegi sportminisztérium egyáltalán próbál-e segíteni a bajba jutott csapatoknak? Mindezt azért kérdem, mert Jánosi György miniszter néhány hónappal ezelőtt éppen lapunkban nyilatkozta, hogy kötelességének érzi segíteni Vasason és a Kispest-Honvédon, mert ez a két együttes kapta a legkevesebb támogatást az előző kormányzati ciklusban.

– Jánosi úr mindezt arra értette, hogy sportminisztériumnak a klubokat kell támogatni, nem pedig a labdarúgócsapatot üzemeltető gazdasági társaságot. Ugye nem azt várja tőlünk senki, hogy majd állami pénzből megmentjük bármelyik haldokló kft.-t?! Még véletlenül sem szeretnénk az előző kormány nyomdokába lépni. Mi nem küldünk állami cégeket a csapatokhoz, eszünk ágában sincs támadási felületet adni. S nem csak azért, mert ez nem etikus, egyszerűen nem ez a feladatunk. A sportminisztériumnak óriási a felelőssége a javak elosztásában és az értékek megőrzésében. Két terület van, ahová igyekszünk minél több pénz juttatni: az egyik az utánpótlás-nevelés, a másik az infrastruktúra.

Helyükre kerülnek a dolgok

– Ez mind szép, a szurkolókat azonban inkább az érdekli, hogy ne omoljon össze a magyar labdarúgás. Márpedig, ha ez bekövetkezik, az valahol a sportminisztérium kudarca is lesz.

– A profifutball, még egyszer mondom, a piac szabályai szerint működik, és lehetőség szerint magát kell eltartania. Ám, ha ilyen teljesítményeket látni, mint amilyeneket mifelénk produkálnak a játékosok, méghozzá hatalmas pénzekért, senki se csodálkozzon, hogy beüt a krach. A legtöbb, magyar labdarúgásban dolgozó gazdasági társulat veszteséget termel, és ezt egyszerűen nem finanszírozhatja az állam. Nem tehetjük meg, hogy milliókat utalunk Dunaújvárosba, csak azért, hogy megmeneküljön a futballcsapat. Tudom, hogy ez fáj a drukkereknek, de sem jogilag, sem erkölcsileg nem vagyunk felhatalmazva egy ilyen lépésre. Viszont biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb kialakul majd a normális futballgazdaság nálunk is, a dolgok a helyükre kerülnek, a pénzek pedig a földre szállnak a csillagos égből. De mi addig is megteremtjük, hogy az utánpótlás-nevelés minél színvonalasabb és eredményesebb legyen. Ez ugyanis az állam feladata is.