Még várni kell a kiszemeltekre

W. F.W. F.
2003.02.01. 20:35
Címkék
Kellemetlen hideg és a havazás ellenére sokan voltak kíváncsiak szombaton a Matáv Sopron és szlovák bajnokság negyedik helyén álló Petrzalka mérkőzésére. Az érdeklődők természetesen szerették volna látni az új szerzeményeket is, így a Dunaferrtől érkező Bagoly Gábort és Balaskó Ivánt.
Ám hiába reménykedtek a drukkerek, a két dunaújvárosi futballista várhatóan csak kedden csatlakozik majd Komjáti András együtteséhez.Kárpótlásként elegáns gesztus volt, hogy a Matáv Sopron vezetői úgy döntöttek, forró teával várják a volt Vasas-pályán a szurkolókat; más kérdés, hogy sokakat meglepett, hogy belépőjegyet kellett váltani erre a mérkőzésre is…A soproni együttes mindenesetre igyekezett kiszolgálni híveit, hiszen már a 6. percben megszerezte a vezetést. Ekkor az MTK-tól érkezett Bojan Lazics remek átadása után Sira István lépett ki a szlovák védők közül, és a kifutó szlovák kapus mellett higgadtan gurította a kapuba a labdát. Az újabb gólra az 55. percig kellett várni, ekkor a csereként beállt Bausz Róbert átadását követően a leggólerősebb soproni csatár, Tóth Mihály emelte a hálóba a labdát.Győzelemnek tapsolhattak tehát a soproniak, akik nagyon remélik, hogy Balaskóékkal megerősödve teljesíti tervét a Matáv, azaz bent marad az élvonalban.
Legfrissebb hírek

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: negyedik győzelmével elődöntőben a magyar női csapat

Kosárlabda
30 perce

Gustaf Lagerbielke báró fejében is bízhatnak a svédek

Foci vb 2026
34 perce

Vb 2026: a brazil elnök a hatodik világbajnoki címet várja

Foci vb 2026
46 perce

Szabadság, összetartás, béke – az L-csoport himnuszai

Foci vb 2026
50 perce

F1, Katalán Nagydíj, verseny

F1
1 órája

Távozó kölcsönjátékosok – az MTK-nál és Nyíregyházán is

Labdarúgó NB I
1 órája

Ha vb és június 14., akkor pazar brazil gólok három tornáról – vb-videók

Foci vb 2026
1 órája

Videó: a bokszolós gólörömmel a liverpooli legendát idézte Irankunda

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik