Játékossors - A kapus folytatja a harcot

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2003.01.27. 21:14
Címkék
Te rongyos élet. Kövesfalvi István akár énekelhetne is, hiszen kemény legény, rajta aztán nem fog ki a sors. Még csak az kéne, hogy rosszkedvű legyen, panaszkodni kezdjen, sajnáltassa magát. Azt már nem. Mit szólna az amúgy is riadt édesanyja, a kétségbeesett felesége, s hogyan is nézhetne föl rá azokkal a hatalmas kerek szemeivel a tíz hónapos fia. Rendben, az élet alaposan próbára teszi, megijeszti, rémisztgeti, de tessék, áll elébe. Ott, a kórházban is. A legtöbb ember tán elájulna, sírógörcsöt kapna, s futtából nagyot dobbantva kivetné magát az ablakon, ha az orvos azt közölné vele: uram, rossz hírem van, a szövettani vizsgálat eredménye egyenesen lesújtó. A daganat rosszindulatú…A kapus éppen ezt a mondatot hallgatta végig hétfőn, aztán csak nézett maga elé néhány pillanatig. Agyában a következő vidám kifejezések cikáztak: nyirokmirigy-eltávolítás, kemoterápiás kezelés. S mindez a felkészülés kellős közepén, amikor neki arról kellene beszélgetnie az orvossal vagy bárkivel, hogy a REAC milyen remekül szerepelt ősszel.Főleg egy ilyen nagy fellépés előtt, hiszen a Mészöly Géza vezette rákospalotai csapat ismét bejutott a terembajnokság döntőjébe, s ott lesz a debreceni fináléban. De a kapus is ott lesz, az már egészen biztos. Lehetett rossz az a lelet, a debreceni publikum látni fogja őt a háló előtt röpködni. Kutasi Róbert, a REAC klubigazgatója hétfőn annyit mondott: "Tudom, mit mondtak Kövesfalvi Istvánnak az orvosok, és tisztában vagyok vele, milyen nehéz hónapok vannak előtte. Éppen ezért vasárnap mindenképpen a kapuba áll majd, még akkor is, ha sorsdöntő meccset játszunk. Kit érdekel, ha gólt kap, csak gyógyuljon meg. Ô közénk tartozik, történjen vele bármi.” Hát igen, ilyenkor nehéz belegondolni, mi vár az emberre. A kapus nem fél, de ezt már nyilatkozta korábban is. Ha harc, hát legyen harc, gyengüljön le, mint egy kilencvenéves hosszútávfutó, hulljon ki a haja, ha muszáj, műtsék meg újra, tisztítsák meg a testét az alattomos betegségtől. Kövesfalvi István hétfő délután nyugodt hangon beszélt mindezekről, most sem tűnt kétségbeesettnek, sőt egészen felélénkült, amikor a vasárnapi teremtorna került szóba. Hiszen ott védhet, amire ki tudja, mikor lesz legközelebb lehetősége.
Legfrissebb hírek

Erste Liga: a Brassó és a Gyergyó is győzött otthon

Jégkorong
29 perce

F1, Mexikóvárosi Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
33 perce

Férfi kosár NB I: simán nyert a címvédő Szolnok, kikapott Kecskeméten a Pécs

Kosárlabda
44 perce

Könnyedén győzött Luxemburg ellen a magyar női válogatott

Magyar válogatott
56 perce

Vasas-siker Kaposváron, a női röplabdabajnokságban

Röplabda
1 órája

A Gyöngyöst könnyedén verve törte meg rossz sorozatát az ETO

Kézilabda
1 órája

Hansi Flick nem ülhet a kispadon a vasárnapi el Clásicón

Spanyol labdarúgás
1 órája

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik