Edzőmeccs Dél-Korea ellen

FÓNAI IMREFÓNAI IMRE
2003.01.20. 20:59
Címkék
A tervek szerint SiófokDél-Korea mérkőzésre is sor kerül a Csank-csapat törökországi edzőtáborozása során& Elkészült ugyanis a balatoni gárda egyhetes edzőtáborozásának a programja, s e szerint nemcsak a tavalyi világbajnokság meglepetéscsapata, hanem a litván válogatott ellen, valamint egy osztrák másodosztályú gárdával szemben is pályára lépnek Antalyában Kuttor Attiláék.
Csank János Antalyán tarthat edzéseket
Csank János Antalyán tarthat edzéseket
Csank János Antalyán tarthat edzéseket
Csank János Antalyán tarthat edzéseket
Csank János Antalyán tarthat edzéseket
Csank János Antalyán tarthat edzéseket
A tervek szerint február 8-án kel majd útra az együttes, s addigra már az is kiderülhet: a klub milyen anyagi kondíciókkal várhatja a tavaszi idényt. A siófoki önkormányzat képviselőtestülete előtt fekszik ugyanis a javaslat a Siófok FC kft. támogatására. Fodor János, a társaságot tulajdonló Fodor Rt. vezetője szerint mivel szponzorok nem sorakoztak fel nagy számban a csapat mögött, így már csak a város lehet a klub megmentője, s a képviselőkön áll vagy bukik, hogy hosszú távon is fennmaradhat-e az élvonalbeli futball Siófokon. Úgy tudjuk, a városatyák három variáció közül dönthetnek, amelyek közül az lenne a legkedvezőbb a Siófok FC számára, ha az önkormányzat 51 százalékos tulajdonrészt vásárolna a kft.-ben, és ehhez egyébként százmillió forinttal kellene megemelnie az önkormányzatnak a cég törzstőkéjét. Persze vannak olyan vélemények, amelyek szerint kevés az esély arra, hogy ez a javaslat átmegy a testületen. Az önkormányzat pénzügyi és tulajdonosi bizottsága ugyanis már tárgyalt a kérdésről, és a szakbizottság nemcsak ezt a javaslatot vetette el, hanem attól is elzárkózott, hogy a város segítő kezet nyújtson a nehéz anyagi helyzetbe került futballklubnak…
Csank János tanítványai eközben rendületlenül gyakorolnak, méghozzá naponta kétszer, s többnyire teremben. Vasárnap ugyanis a téli terembajnokság zalaegerszegi selejtezőjében játszanak (bemelegítésül a napokban Fonyódon egy villámteremtornát már nyert a Siófok), az első szabadtéri edzőmérkőzésükre pedig a terveik szerint január 29-én Balatonlellén kerül sor, s aztán másnap következhet a klub jövőjét nagyban befolyásoló döntés a városi képviselő-testületben.
Fülöp Zoltán egyébként a legbalszerencsésebb siófoki játékos, hiszen míg a többi húsz futballista egészséges, addig ő vádlisérülés miatt három hétre kidőlt a sorból.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: ETO–Újpest, Liverpool–West Ham, Dortmund–Bayern

Minden más foci
5 órája

Toon Raemaekers: A Braga ellen is összejöhet a bravúr!; Összejött a magyaros párharc a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében

E-újság
5 órája

„Enbéhárom”: játsszuk le magyarul – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB II
5 órája

Szobo vs Salla – Bodnár Zalán jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Női vízilabda ob I: egygólos UVSE-siker az Eger ellen

Vízilabda
5 órája

A hajrában jöttek a gólok, még reménykedhet a bennmaradásban a Levante

Spanyol labdarúgás
5 órája

Az Arsenal után az Aston Villát is meglepte otthon a Wolves – már két győzelme van a sereghajtónak

Angol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Lukács Péter hat gólt lőtt, hét gólpasszt adott

Kézilabda
6 órája
Ezek is érdekelhetik