Szerbia és Spanyolország is továbbjutott

Vágólapra másolva!
2009.09.16. 23:59
null
Ersan Ilyasova (jobbra) 16 pontja nem volt elég a török győzelemhez (fotó: Reuters)
Címkék
Eldőlt, hogy Szerbia és Spanyolország jut tovább a szlovén és a török válogatott mellett a Lengyelországban zajló férfi kosárlabda Európa-bajnokság középdöntőjének F-csoportjából.

Az F-csoportban a szlovén és a török válogatott már korábban biztosította helyét a negyeddöntőben, ám a másik két hely még kiadó volt. Ezt végül a szerdai mérkőzések után Szerbia és Spanyolország szerezte meg.

A spanyol csapat a házigazda lengyelek ellen lépett pályára, és meglehetősen simán nyert. A csapatban Juan Carlos Navarro volt a legeredményesebb 23 ponttal, Pau Gasol hússzal zárt, akárcsak a lengyelek legjobb dobója, az amerikai születésű David Logan.

Az Eb egyik legnagyobb esélyesének tartott spanyolokra mindenesetre nehéz feladat vár a negyeddöntőben: Gasolék a mindeddig veretlen franciákkal néznek farkasszemet.

Bejutott a legjobb nyolc közé Szerbia együttese is, amelyben Milos Teodoszics 20 pontot és 12 asszisztot jegyzett, de rajta kívül még négy csapattársa zárt két számjegyű ponttal. Déli szomszédaink végül tíz ponttal verték meg Litvániát, amely búcsúzni kényszerült. A balti ország szövetségi kapitánya, Ramunas Butautas a hatalmas csalódást jelentő szereplés után bejelentette lemondását.

A szerb csapatra Oroszország vár a következő körben.

Szlovénia nagy csatában szerezte meg a győzelmet és egyben a csoport első helyét Törökország ellen. Mindkét csapatban 16 pontos játékos lett a legeredményesebb, a szlovénoknál Bostjan Nachbar, míg a törököknél Ersan Ilyasova.

FÉRFI KOSÁRLABDA EB

KÖZÉPDÖNTŐ, F CSOPORT, LÓDZ

Litvánia–Szerbia 79–89 (19–23, 18–18, 24–22, 18–26)
Ld: Maciulis 20, D. Lavrinovic, Petravicius 13-13, ill. Teodoszics 20, Krsztics, Velicskovics 16-16 

 

Lengyelország–Spanyolország 68–90 (14–23, 12–19, 20–29, 22–19)
Ld: Logan 20, Koszarek 17, Gortat 12, ill. Navarro 23, Pau Gasol 20  

 

Szlovénia–Törökország 69–67 (24–15, 15–17, 18–20, 12–15)
Ld: Nachbar 16, Lakovic 12, Udrih 12, ill. Ilyasova 16, Türkoglu 12, Asik 10, Arslan 10

 

 

Legfrissebb hírek

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
22 perce

A San Francisco hosszabbítás után nyerte a Rams elleni csoportrangadót

Amerikai sportok
1 órája

Pintér Dániel kivételes élménye: Lionel Messivel együtt futballozhat; Varga Barnabás góljával bravúros FTC-győzelem Genkben

E-újság
7 órája

Pénteki sportműsor: Kazincbarcika–MTK, Marozsán Fritz ellen teniszezik

Minden más foci
7 órája

„Lábunkkal szóbaállanak” – Kő András publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
7 órája

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
7 órája

„Szinte biztos voltam benne, hogy a kapus elmegy valamelyik irányba” – Varga Barnabás a kihagyott büntetőjéről

Európa-liga
8 órája
Ezek is érdekelhetik