Sportrádió: „Hangának még bőven van ideje Euroligát nyerni”

Vágólapra másolva!
2022.06.13. 10:43
null
Dávid Kornél (Fotó: Dunántúli Napló/Löffler Péter, 2021)
Dávid Kornél rendkívül kiélezett, hétmeccses NBA-finálét vár – derült ki a Sportrádióban elhangzott beszélgetésből, amelyben az eddigi egyetlen magyar NBA-játékos mellett Zsivera Gábor, a kezdo5.hu főszerkesztője volt Balogh Balázs műsorvezető vendége. A Hazafutásban sugárzott eszmecserében Dávid Kornél méltatta Hanga Ádámot is, aki a Real Madrid színeiben spanyol bajnoki döntőre készül korábbi csapata, a Barcelona ellen.

„Hosszú évek óta bárhol játszott, mindig az elvárásoknak megfelelően teljesített, sőt azon felül is, nem véletlen, hogy ilyen klubokban szerepelhet” – fejtette ki véleményét Hanga Ádámról Dávid Kornél, hozzátéve, hogy a Real Madrid magyar légiósának teljesítményét értékelve nem a pontdobásra kell összpontosítani, Hanga sokkal több mindent tesz hozzá csapata játékához.

A beszélgetésben szó esett Hanga esetleges válogatottbeli szerepléséről, illetve arról, mit tartogathat még a 33 éves klasszis karrierje.

„Nagyon jó adottságokkal rendelkezik, szerencsés alkat, s ha az idő múlásával a gyorsaságából, a robbanékonyságából veszít is, a játékintelligenciája, a tapasztalata révén képes kompenzálni, szóval bőven van még ideje Euroligát és más kupákat nyerni” – véli Dávid.

Hanga Ádám a madridiak mezében (Fotó: AFP)
Hanga Ádám a madridiak mezében (Fotó: AFP)

Ami pedig az NBA nagydöntőjét illeti, a Golden State Warriors és a Boston Celtics csatája – a két együttes felváltva születő győzelmei nyomán – 2–2-re áll, és Dávid szerint most már nagy az esély arra, hogy csak a lehetséges utolsó alkalommal, a hetedik találkozón lesz döntés.

„Nagyon jól reagált az előző mérkőzésre (a második vereségre) a Golden State Warriors, de ugyanez jellemző a Bostonra is. A két csapat, ha veszít, nyeri a következő meccset. A második vereség után a Golden State fizikai erőben, keménységben előrelépett, kompenzálta a Boston adottságait, ehhez hozzájárult a lepattanózásban való fejlődése, valamint Stephen Curry extra teljesítménye. Nem volt hullámvölgye, nem volt faultproblémája, a hátán vitte a csapatát” – jellemezte Dávid Kornél a Golden State vezérét.

A beszélgetést meghallgatva azt is megtudhatják, miként vélekedik Dávid Kornél arról, hogy Curry összehasonlítható-e a legendás Michael Jordannel.

Az NBA 2–2-re álló nagydöntőjének ötödik mérkőzése magyar idő szerint kedd hajnalban lesz, míg az egyik fél harmadik győzelméig tartó spanyol bajnoki finálé hétfő este kezdődik.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik