NBA: Fultz az 1/1-es; a Ball-cirkusz LA-ben kötött ki

Vágólapra másolva!
2017.06.23. 08:49
null
A drafton elkelt boldog játékosok (nba.com)
Magyar idő szerint péntek hajnalban megtartották a holtszezon legfontosabb eseményét, a draftot. A 2017-es játékosbörze első két választása nem okozott túl nagy meglepetést, az este pedig talán nem is az újoncok, hanem egy szupersztár elcserélése miatt volt hangos.


Ahogy az általában lenni szokott, a draftot megelőző hetekben már lehetett sejteni, hogy elsőként a Washington Egyetem irányítója, Markelle Fultz, vagy a UCLA sztárja, Lonzo Ball találhat csapatot. A nagy eseményhez közeledve aztán már nyílt titokká vált, hogy az 1/1-ért a Boston Celticsszel cserélő Philadelphia az előbbi mellett teszi le a voksát – a 76ers nem is okozott meglepetést.

A 19 éves tehetséget az amerikai szakírók már most NBA-kész játékosnak tartják, apróbb hiányosságai persze neki is vannak, de általános vélekedés szerint All-Star szintű játékosról van szó. Az éveken keresztül lesajnált Philly mára a liga egyik legizgalmasabb csapata lett, hiszen az előző évek játékosbörzéjén megszerzett Joel Embiid, Dario Saric, Ben Simmons (bár még ő sem lépett pályára az NBA-ben) trió remek játékostársat kapott.

A Los Angeles Lakers D'Angelo Russel elcserélésével egyértelművé tette, hogy irányítót fog választani, így a második húzás jogával a draft másik nagy nevét vitte el – a 198 centis Lonzo Ball lesz az újjáépülő aranysárga-lilák egyese. Ball képességeivel nem volt problémája a csapatoknak, ám az utóbbi hónapokban olyan kampányt folytatott a 20 éves játékos édesapja, hogy az akár el is ijeszthette volna őket. LaVar Ball többek között kijelentette, hogy Michael Jordant megverné egy egyben, a három fiának – Lonzo két öccse még középiskolás – egymilliárd dolláros cipőszerződést szeretne, és úgy általánosságban szentül hiszi, hogy a fiainál nem láttak még jobb kosárlabdázót a Földön. Fultzhoz hasonlóan egyébként Ball is készen áll fizikailag az NBA-re, játékosként tehát valószínűleg nem lőtt mellé a Lakers, de Los Angelesben mindig nagyok az elvárások, nagy a médiafigyelem, amit csak tovább tetőzhet Ball papa viselkedése.

A Boston Celtics kisebb meglepetést okozott: előbb azzal, hogy nem cserélte el 3. picket, majd azzal, hogy azt a kiscsatárt választotta ki Jayson Tatum személyében, akinek a posztján előzetesen talán volt jobb is. Például a negyedik helyen elkelt, ezzel Phoenixbe került Josh Jackson – a Kansas játékosáért óriási volt a kereslet, több csapat is megpróbált érte feljebb cserélni.

Jimmy Butler Minnesotában
A Chicago Bulls is az újjáépülés mellett tette le a voksát, hiszen elcserélte legjobb játékosát, Jimmy Butlert. A Timberwolves trénere, Tom Thibodeau már ezt megelőzően is szerette volna a keretben látni korábbi játékosát,most pedig létrejött az egyezség: Butler mellett a 16. választási jog került Minnesotába, ahonnan ellenértékként Zach Lavine, Kriss Dunn és az idei draft 7. pickje ment Chicagóba.

A Sacramento is irányítót húzott, az ötödik helyen De'Aron Fox talált csapatot, hatodikként Jonathan Isaac kelt el. Hetedikként egy európai szupertehetséget, az Arizona Egyetemen pallérozódó finn, Lauri Markkannent húzta a Minnesota, de nem magának, hanem egy csere keretein belül a Chicago Bullsnak.

A New York Knicks kapcsán is hallani lehetett cserepletykákat, ám Phil Jacksonék (egyelőre) nem léptek semmit, így a nyolcadik helyen kiválasztották a francia Frank Ntilikinát.

A 9. egy újabb irányító, Dennis Smith lett, a 10. helyen pedig a Portlandbe cserélt Zach Collins kelt el.

Az első kör kiválasztottjai (NBA Twitter)
Az első kör kiválasztottjai (NBA Twitter)

Az idei draft teljes sorrendjét ide kattintva tekintheti meg!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik