Kosárlabda: megnyílt az út a Szolnok előtt az Adria-liga felé

Vágólapra másolva!
2012.05.31. 10:45
null
Címkék
Eldőlt, hogy az izraeli Maccabi Tel-Aviv nem indul a kosárlabda Adria-liga következő kiírásában, az ezzel felszabaduló szabad kártyás helyre többek között a magyar bajnok Szolnoki Olaj is pályázik. Az eurobasket.com értesülései szerint három klub közül kerülhet ki az induló, s köztük van az Olaj is. A szakportál szerint az Olaj mellett az idei szerb bajnokságot a 4. helyen záró KK Vojvodina Novi Sad és a szlovén 3. Helios Domzale pályázik jó eséllyel az indulásra.

Az Adria-ligában az elmúlt évek eredményei alapján osztják ki az indulási jogot az országok között. Az idén 4-4 szerb és szlovén, 3 horvát és 1 bosnyák csapat volt, ez jövőre viszont nagy valószínűséggel 4 horvát (Cibona, Cedevita, KK Split, Zadar), 3 szerb (Partizan, Radnicski, Crvena zvezda), 2 bosnyák (Siroki, Igokea) és 2 szlovén (Krka, Union Olimpija) együttesre módosul, így a Vojvodina és a Helios is éppen csak kicsúszik „alanyi jogon”.

Indulhat még az új belépő, MTZ Szkopje, a Buducsnoszt Podgorica és a Maccabi helyén elinduló gárda, így lesz 14 fős a kontingens – ebbe a társaságba próbál bekerülni az Olaj.

Legfrissebb hírek

Karamoko és Mucsányi Márk is távozik Újpestről – hivatalos

Labdarúgó NB I
36 perce

Szerződést hosszabbított Lipcsei Péterrel a Ferencváros

Labdarúgó NB II
39 perce

Diósgyőr: Kovács Zoltán nagy terveket vázolt a DVTK-nál

Labdarúgó NB I
53 perce

NB I: közösségi oldalán búcsúzott el a DVSC-től Megyeri Balázs

Labdarúgó NB I
55 perce

Gercsák Szabina a hetedik helyen végzett a cselgáncs-vb-n

Egyéb egyéni
57 perce

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Semmi nyoma nem volt a csapatjátéknak – Price a Littler, Humphries párosról

Egyéb egyéni
1 órája

Birkózás: Sillei Janka még mindig veretlen a korosztályos Eb-ken

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik