Férfi kosár Adria-liga: megvan az első idegenbeli Olaj-siker

Vágólapra másolva!
2013.01.26. 20:49
null
Bell jól teljesített Splitben (fotó: Mirkó István – archív)
A férfi kosárlabda Adria-liga 19. fordulójában megszerezte első idegenbeli sikerét a Szolnoki Olaj KK, a magyar bajnok a Split vendégeként 70–62-re diadalmaskodott.

 

Az otthon igen jó mérleggel rendelkező horvátok ellen sem volt esélyes az eddig idegenben még nyeretlen szolnoki együttes, ám az előzetes várakozásokhoz képest sokkal jobban sikerült limitálniuk ellenfelük játékát. A James Florence vezette magyar csapat jól kezdett, és szinte végig vezetett az első negyedben, a hazai fordítás után pedig továbbra is tapadt a Splitre (félidő 40–39).

A végig szoros találkozó nagy részében az Olaj akarata érvényesült, a magyar csapat játszhatott előnyben. A végjátékban Horváth Ákos kulcsfontosságú hárompontosával nyolc lett a fór (60–68), és a hátralevő időben a Szolnok meg tudta tartani pár pontos előnyét. A szolnokiak így ötödik győzelmüket ünnepelték – a Splitet oda-vissza megverte az Olaj!

További részleteket ide kattintva olvashat!

FÉRFI KOSÁRLABDA ADRIA-LIGA
19. FORDULÓ
KK SPLIT (horvát)–SZOLNOKI OLAJ 62–70 (25–27, 15–12, 14–17, 8–14)
Split, 800 néző. V: Pukl, Vojinovic, Koljensic
SPLIT: Subotic 5, Mimica 18/3, Reinholt 5/3, Sobin 4, Kraljevic 3. Csere: Vukusic 8/3, Mavra 2, Vujcic 8, Kruslin 7/3, Dijan 2. Edző: Mladen Erjavec
SZOLNOK: FLORENCE 24/6, Horváth Á. 6/6, Sehovics 7, BELL 14/6, Báder 9. Csere: Fodor M., Szabó M. 6, Kalve 2, Simon B. 2, Németh I. Edző: Nenad Asceric.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik