NBA: hivatalosan is visszavonult a hárompontosok rekordere

2016.11.01. 16:02
null
Ray Allen 2013-ban Miami-szerelésben (Fotó: Reuters)
Bejelentette a visszavonulását Ray Allen, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) korábbi sztárjátékosa, az a világklasszis, aki vezeti a legtöbb hárompontost bedobók NBA-listáját.

A 41 éves kosaras legutóbb a 2014-es döntőben lépett pályára. Azóta többször is „megszellőztették” a visszatérését – legutóbb a Golden State-et és a Clevelandet emlegették lehetséges csapataként –, de ezekből a tervekből semmi sem lett, és most hivatalossá vált: Allen befejezi a pályafutását.

Érdekesség, hogy Allen a 13 éves önmagának írt levelében zárta le a karrierjét, és írásában egyebek mellett bajnok csapattársai, LeBron James, Dwyane Wade, Kevin Garnett, Paul Pierce klasszisát méltatta.

„Egymástól nagyon különböző emberekkel lehet bajnoki címet nyerni, de van valami, ami közös bennük. A nagyközönség semmit sem lát abból, milyen hétköznapi és unalmas beidegződéseket követve emelkednek a legnagyobbak közé. Azon versenyeznek például, ki ér be elsőként az edzőterembe, és ki megy el onnan utolsóként. Az Úristen sok mindennel felvértezi az embert, ám azzal már nem törődik, élsz-e az erényeiddel. Jó kosárlabdázóvá csak kemény munkával válhatsz."

Allen 1996-ban került az NBA-be, 2003-ig a Milwaukee Bucksban, majd 2007-ig a Seattle SuperSonicsban szerepelt. Ezt követően igazolt a Boston Celticshez, amellyel rögtön bajnok lett, 2012 és 2014 között pedig a Miami Heatben játszott, amellyel szintén nyert egy bajnoki gyűrűt.

A 10-szeres All-Star-válogatott, olimpiai bajnok klasszis minden idők legtöbb sikeres hárompontosával (2973, alapszakasz) büszkélkedik az NBA-ben. (Rájátszásban további 385-öt szórt be).

Ray Allen

Legfrissebb hírek

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:57

Anglia: lemondta a válogatottságot Kyle Walker

Angol labdarúgás
2026.03.10. 16:59

Visszavonult a korábbi olasz válogatott labdarúgó

Olasz labdarúgás
2026.03.06. 09:05

Az idény végén visszavonul Szikora Melinda – hivatalos

Kézilabda
2026.02.24. 16:27

A visszavonulás szélén áll a csehek legendás hokisa

Jégkorong
2026.02.21. 14:58

Férfi tenisz: bejelentette visszavonulását Milos Raonic

Tenisz
2026.01.12. 15:31

Visszavonult Valter Attila korábbi csapattársa, a Giro tavalyi győztese

Kerékpár
2026.01.07. 15:07

Világbajnokok, BL-győztesek és klublegendák vonultak vissza 2025-ben

Minden más foci
2025.12.28. 11:48
Ezek is érdekelhetik