A montenegrói bajnok látogat ma Szolnokra

Vágólapra másolva!
2012.10.13. 12:58
null
Simon Balázs játéka kérdéses a Buducsnoszt ellen (Fotó: Szabó Miklós– archív)
Címkék
Újra hazai pályán szerepel az Szolnoki Olaj az Adria-ligában, a negyedik fordulóban a montenegrói aranyérmest, a Buducsnoszt Podgoricát fogadja a magyar bajnok. A Sport2 által élőben közvetített mérkőzésen véleményünk szerint újra lehet esélye a győzelemre Pór Péter csapatának, de a sérüléssel küszködő Simon Balázs esete némileg megnehezíti a vendéglátók helyzetét. Nézzük, mit érdemes még tudni az előzményekkel és a kilátásokkal kapcsolatosan!

 

Az Európa-kupában is induló Podgorica egyrészt nem akármilyen hagyományokkal rendelkezik, másrészt jelenleg is erős csapat. Egyeduralkodó a gárda Montenegróban, hiszen amióta az ország különvált Szerbiától, mind a hat bajnoki és mind a hat kupasorozatot is a Buducsnoszt nyerte. Korábban egyébként három alkalommal szerb-montenegrói bajnok, és kupagyőztes is volt a klub, ami azt jelzi: igen nívós, jelentős hagyományokkal rendelkező együttesről van szó. Hogy a szép és eredményes tradíciókat Podgoricán próbálják „szinten tartani”, azt jól jelzi, hogy a gárda – többek között a Cibona Zagrebet és az Union Olimpija Ljubljanát is megelőzve – beverekedte magát az Adria-liga legutóbbi kiírásában a Final Fourba.

A tavalyi gárda egyik legjobbja, Bojan Dubljevics a neves spanyol együtteshez, a Valenciához igazolt, a szerb Bojan Krsztovics pedig a Radnicskihez. Két amerikai légiósukat lecserélték, a Jermaine Anderson, Matthew Bouldin duó helyett a finn Gerald Lee (Prima Veroli) és Demarqius Bost (Mississippi Egyetem) érkezett. A Benettontól egy bolgár hátvédet, Pavin Ivanovot igazolták le, és van két rutinos, valamint egy fiatalabb szerb kosarasuk.

A Buducsnoszt keretében nem kevesebb mint négy játékos volt részese a nemzeti csapat nagy nyári menetelésének: Vladimir Mihalovics, Aleksza és Marko Popovics, valamint az óriási tehetségnek tartott ifjú Nikola Ivanovics volt tagja annak a montenegrói válogatottnak, amely veretlenül (!) nyerte az Eb-selejtezőcsoportot, amelyben többek között a szerb és az izraeli válogatott is ott volt...

A délszláv élcsapatokat és a magyar bajnokot felvonultató bajnokságban eddig ugyanolyan mérleget tudhatnak magukénak, mint a Szolnok, hiszen két vereségük és csupán egy győzelmük van, ám ez picit csalóka képet adhat a Podgoricáról. Nyitásként a bombaerős Euroliga-résztvevővel, a Cedevitával mérkőztek meg Ivanovicsék, s otthon kaptak ki a horvátoktól négy ponttal, aztán az Igokeához látogattak Boszniába, de a papíron gyengébb együttes ellen sem tudták megszerezni első győzelmüket az idei kiírásban. Ami késett, nem múlt, a Szkopjét már két vállra tudták fektetni a legutóbbi fordulóban, így 50 százalékosra módosult a hazai mérlegük.

Jellemző a Buducsnosztra, hogy otthon bombaerős, és a legjobb riválisokat is rendre elveri saját fanatikus közönsége előtt, ám idegenben már messze sem megy annyira a szekér, gyakorlatilag ez utóbbi tényező akadályozta meg az elmúlt években, hogy komolyabb eredményeket érjen el a nemzetközi sorozatokban – persze az Adria-liga Final Four részvétel és az Európa Kupában való menetelés így is dicséretes.

A szolnokiaknál a bombaformában játszó, a sorozatot dobott pontokban, leszedett lepattanókban és VAL-értékmutatóban is vezető Báder Márton és a magasemberek mutatványa ma is kritikus lesz, az Olajnak főleg lepattanózásban kellene egyenrangú partnere lenni a montenegróiakkal, de egyértelmű, hogy Brandon Gaytől is olyasmi teljesítményre lenne szükség, mint a Cibona ellen, valamint Calvin Watsonnal is el kellene kezdenie a szezont.

A magyar bajnok gondjait tetézi, hogy Simon Balázs sérülésekkel küszködik a napokban, de vélhetően pályára lép a Buducsnoszt ellen, s szereplése bizony kulcsfontosságú lesz egyesben. Eddig nagyon megbízhatóan teljesít a Fehérvárról elhozott játékmester, hiszen holtversenyben vezeti a ligát a meccsenként kiosztott gólpasszok tekintetében.

A cél egyértelműen a hazai veretlenség megtartása Pór Péter legénysége számára, ám ehhez legalább olyan produkció szükséges, mint a Cibona Zagreb legyűrésekor, s bizony kulcskérdés lesz, hogy Simont mennyire tudja összedrótozni az orvosi stáb.

ADRIA-LIGA
4. FORDULÓ
Szolnoki Olaj KK–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 17:00 (tv: Sport 2)

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
8 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
8 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
8 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
9 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
9 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
9 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
10 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
10 órája
Ezek is érdekelhetik