Férfi kosár: Somogyi marad a Lakersnél, nem lesz ott az Eb-selejtezőkön

Vágólapra másolva!
2012.07.26. 19:51
Címkék
Eldőlt, hogy az – Eb-selejtezőkre való felkészülést július 11-én, Győrben megkezdő – felnőtt férfi kosárlabda-válogatott keretéhez nem csatlakozik Somogyi Gergely.

Az NBA Las Vegas-i Summer League-mérkőzésein a Los Angeles Lakers színeiben pályára lépő center a tervek szerint továbbra is a Lakers edzőközpontjában készül, sorsáról pedig később születhet döntés. Ezzel bizonyossá vált, hogy Somogyi nem lesz ott a magyar válogatottban az idei Európa-bajnoki selejtezőkön.

A nemzeti csapatunk első felkészülési mérkőzését pénteken este Pécsett játssza Svédország ellen. Rátgéber László szövetségi kapitány:

„Sajnos Hanga Ádám és Trotter Obie sérülés miatt több mint a felét kihagyták az eddigi felkészülésnek, ők nem is lépnek pályára a svédek ellen. Molnár András szintén sérüléssel bajlódik, a hétvégén ő sem játszhat. Mindent elvégeztünk a felkészülés eddigi szakaszában, amit előzetesen elterveztünk, Győrben és Pécsett is kiváló körülmények között dolgozhatunk. Most a svédek ellen megpróbáljuk az eddig begyakoroltakat mérkőzéshelyzetben is összerakni és hasznosítani."

A pénteken 19 órakor kezdődő összecsapást a DIGI Sport élőben közvetíti, a csatorna a válogatott minden hazai selejtezőjét és a lehető legtöbb idegenbeli találkozóját is műsorra tűzi majd.

A VÁLOGATOTT 2012-ES KERETE
1. TROTTER OBIE 188 cm 1
2. WITTMANN KRISZTIÁN 185 cm 1
3. FODOR MÁRTON 192 cm 1-2
4. SIMON LÁSZLÓ 190 cm 1-2
5. HANGA ÁDÁM 200 cm 2-1
6. HORVÁTH ÁKOS 194 cm 2-3
7. MOLNÁR ANDRÁS 195 cm 3
8. VOJVODA DÁVID 196 cm 3
9. FERENCZ CSABA 195 cm 3
10. GÁSPÁR DÁVID 196 cm 3
11. SZABÓ ZSOLT 202 cm 4-3
13. TÓTH GERGELY 208 cm 4
14. LÓRÁNT PÉTER 205 cm 4-5
15. SZABÓ MIKLÓS 203 cm 5
16. TREPÁK ZOLTÁN 210 cm 5
17. TÓTH ÁDÁM 209 cm 5
18. KELLER ÁKOS 208 cm 4-5
Legfrissebb hírek

Afrika-kupa: nem játszhat pénteken a házigazda Marokkó csapatkapitánya

Minden más foci
50 perce

Az év legnézettebb videói: Rasovszky Kristóf elképesztő Európa-bajnoki címe

Egyéb egyéni
1 órája

Vívás: csak öt tust akart adni, végül ezüstérmes lett az ob-n Grósz

Utánpótlássport
2 órája

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
3 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
3 órája

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
3 órája

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
3 órája

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
3 órája
Ezek is érdekelhetik