Női kosár: Portugália ellen javíthat a válogatott Miskolcon

2012.06.20. 07:51
Címkék
A fehéroroszországi rajton elszenvedett vereség (51–47) után hazai pályán javíthat a magyar női kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezők során; ellenfelünk az eddigi két mérkőzését elveszítő Portugália lesz majd Miskolcon.

„Túlzás lenne azt állítani, hogy a portugálokat agyonnyomná az esélyesség terhe, főleg a két vereségüket követően, de az már egyáltalán nem vicc, hogy éppen azért, mert tulajdonképpen tét nélkül játszanak, kifoghatnak egy jó napot. Alacsonyak, mozgékonyak, klasszikus center nélkül kosaraznak – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a szerdai ellenfélről Gáll Tamás, Stefan Svitek szövetségi kapitány másodedzője. – Lehet, hogy az elején nehezen találunk fogást rajtuk, de mindenképpen le kell győznünk őket, ez nem kérdés. A fehéroroszok ellen ritkán jutottunk helyzethez a gyűrű alatt, ez most biztosan másképp lesz. Persze arra törekszünk, hogy a külső és a belső játék között meglegyen az egyensúly. Ellenfelünknél nincs klasszis, de egységes, lelkes csapatot alkotnak a portugálok.”Gáll Tamás, Stefan Svitek szövetségi kapitány másodedzője. – Lehet, hogy az elején nehezen találunk fogást rajtuk, de mindenképpen le kell győznünk őket, ez nem kérdés. A fehéroroszok ellen ritkán jutottunk helyzethez a gyűrű alatt, ez most biztosan másképp lesz. Persze arra törekszünk, hogy a külső és a belső játék között meglegyen az egyensúly. Ellenfelünknél nincs klasszis, de egységes, lelkes csapatot alkotnak a portugálok.”

NŐI KOSÁRLABDA, EB-SELEJTEZŐ
A-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Magyarország–Portugália Miskolc, 17 óra (Tv: Digi Sport)
Fehéroroszország–Izrael Minszk, 18.30
Szabadnapos: Ukrajna
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Fehéroroszország 2 2 133–100 4
2. Ukrajna 2 1 1 150–111 3
3. Izrael 1 1 73–58 2
4. Portugália 2 2 91–174 2
5. Magyarország 1 1 47–51 1
Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
4 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
4 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
4 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
5 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
5 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
5 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
6 órája