Kosárlabda: Hangát négy-öt edző figyeli San Antonióban

2012.06.27. 08:48
Címkék
Kemény edzésmunkával telnek napjai Hanga Ádámnak, a magyar válogatott kosarasának, aki tíz napig az észak-amerikai profi ligában (NBA) szereplő San Antonio Spursnél vendégeskedik. A spanyol Manresában légióskodó játékos múlt kedden indult útnak, miután meghívta őt az NBA Nyugati főcsoportdöntőjéig jutó klub, amely a tavalyi amatőrbörzén foglalta le a játékjogát.

„Az érkezésem utáni első napokban inkább technikai képzést kaptam – számolt be a játékos magyar idő szerint szerda hajnalban az MTI-nek. – Az esetek többségében egyedül dolgoztam, és legalább négy-öt edző figyelte minden mozdulatomat. Spanyolországban is magas szinten űzik ezt a sportot, de össze sem lehet hasonlítani az itteni körülményekkel. A klub menedzsmentje az első naptól fogva mindenben segít és támogat. Lehetőségem nyílott Gregg Popovich vezetőedzővel beszélgetni, nyitott, kedves ember, és külön éreztette, hogy figyelemmel kísérik európai karrieremet. A kötelező orvosi vizsgálatokon a hét első napján túl estem, aztán megkaptam az erősítő programomat a 2012–2013-as szezonra, illetve felhívták a figyelmemet, mire kell odafigyelnem a következő hónapokban. Ezen a héten már többet játszunk három három ellen az edzéseken. Talán arra is lesz lehetőségem, hogy kicsit jobban megnézzem San Antoniót.”

A 23 éves kosaras tavaly az Albacomptól került Spanyolországba, ahol stabil kezdőember lett a középmezőnyben végző Manresánál, és amelynél – mint májusi sajtótájékoztatóján elmondta – folytatja a pályafutását az ősztől.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Egyesült Államok–Magyarország a hoki-vb-n

Minden más foci
17 perce

Antonelli-győzelem, Russell-dráma és Hamilton-dobogó az eseménydús montreali versenyen

F1
33 perce

Szetthátrányból megnyert meccsel kezdett Párizsban Djokovics

Tenisz
45 perce

Dráma a San Siróban, kikapott és lemaradt a Bajnokok Ligájáról a Milan

Olasz labdarúgás
1 órája

Megtört az átok, Ross Smith először nyert European Tour-tornát

Egyéb egyéni
1 órája

Öt gól 15 perc alatt; a Villarreal az Atleti kiütésével bronzérmes a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Jövőre is az elitben szerepel a magyar férfi jégkorong-válogatott!

Jégkorong
1 órája

Az Olympiakosz nyerte meg a férfi kosárlabda Euroligát

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik