Férfi kosár: a Barca dudaszós kosárral győzte le a Realt

2012.06.06. 22:45
Címkék
A spanyol férfi kosárlabda-bajnokság döntőjének első mérkőzésén az alapszakaszban első Barcelona hazai környezetben egy ponttal nyert a Real Madrid ellen, és így összesítésben előnyre tett szert az egyik fél harmadik győzelméig tartó párviadalban.

A honi kupát február közepén Barcelonában éppen a nagy honi rivális elleni döntőben 91–74-re megnyerő Real Madrid végig kézben tartotta a találkozót, tetemes előnyre tett szert – 17 ponttal vezetett a harmadik negyedben –, ám a hajrában feltámadtak a katalánok.

A vendégek kétpontos vezetésüknél támadhattak az utolsó perc végén, de lejárt a támadóidejük, távoli dobásuk pedig célt tévesztett. A megszerzett labdával kontráztak a házigazdák – két másodpercük volt a befejezésre –, a brazil légiós, Marcelino Huertas első kísérletét a hajrára tartogatta, a félpályát alig átlépve sikeres volt a dobása.

A két együttes legutóbb 2007-ben találkozott egymással a döntőben, akkor a fővárosiak 3–1-re győztek, azóta viszont nem jutottak be a fináléba. A Barcelona viszont egyikből sem hiányzott, kétszer nyerni is sikerült.

FÉRFI KOSÁRLABDA, LIGA ENDESA
DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Barcelona (1.)–Real Madrid (2.) 81–80
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0, a Barcelona javára

 

Legfrissebb hírek

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
6 órája

Csütörtöki sportműsor: kezdődik a Nemzetek Ligája; a Veszprém a klubvilágbajnokságon

Minden más foci
6 órája

Bárány Donát: Jelenleg nem vagyok 90 perces játékos; Bravúr lenne a címvédés a női kosárlabda NB I-ben

E-újság
6 órája

Ellenfélnek nem hiányzik – Simon Zoltán publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Mi sem vagyunk kriplik! – Fazekas Zoltán jegyzete

Kosárlabda
7 órája

Nemzeti Vágta: kisorsolták az előfutamok sorrendjét

Egyéb egyéni
7 órája

ICEHL: egy pontot hozott haza a Fehérvár Bécsből

Jégkorong
8 órája

Jürgen Klopp: Én több hollandot ismerek, mint Xavi

Német labdarúgás
8 órája