Női kosárlabda: a több klub által is csábított Horti a Wislánál folytatja

2012.05.07. 07:54
Címkék
Újra belevág a légióséletbe Horti Dóra, a női kosárlabda NB I-ben szereplő Uniqa Euroleasing Sopron centere, aki a Wisla Krakównál folytatja pályafutását. A válogatott játékos már túl van első, vállsérülése miatt balszerencsésen végződő külföldi szezonján, amelyet a szintén lengyel Gdyniánál töltött 2010-ben.

– Szóval megint Lengyelország…
– Igen, ez tűnt a legjobb választásnak.– Szóval megint Lengyelország…
– Igen, ez tűnt a legjobb választásnak.

– Vagyis lett volna más lehetősége is?
– Igen. A lengyelek akkor álltak elő konkrét ajánlattal Patonay Ádám elé, amikor véget ért a bajnoki döntő. Menedzserem korábban szólt, hogy két francia élvonalbeli együttes, valamint két török és egy másik lengyel csapat is megkereste, de úgy döntöttünk, hogy a Wisla az ideális megoldás. Ádám rengeteget dolgozott az ügyön, hogy tényleg jó együtteshez mehessek, ezért sokat köszönhetek neki. Úgy gondolom, megfelelő helyre kerülök.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HORTI DÓRA MILYEN SZEMPONTOK ALAPJÁN DÖNTÖTT A WISLA KRAKÓW MELLETT, KERESSE A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁT.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
10 perce

Meg is van a Szatmárnémeti új edzője

Minden más foci
21 perce

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
27 perce

Az amatőrök is kipróbálhatják a duatlont Balatonszemesen

Csupasport
34 perce

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
35 perce

Világcsúcsot úszott a japánok 17 éves tehetsége férfi 200 méter mellen

Úszás
41 perce

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
50 perce

Anthony Gordon: Anglia nem másolhatja Spanyolország futballját

Angol labdarúgás
1 órája