Kosárlabda: Hanga 11 pontot dobott a Barcának, Lóránték a felsőházban

2012.05.06. 20:13
Címkék
A Manresát erősítő Hanga Ádám 11 pontot szerzett az éllovas Barcelona ellen a spanyol kosárlabda-bajnokság alapszakaszának vasárnapi zárónapján, ezzel számára véget ért az idény. A válogatott magyar légiós 30 percet játszott a mérkőzésen, amelyet a házigazda Manresa 77–71-re elvesztett.

„Szoros meccset tudtunk játszani az alapszakaszgyőztes Barcelonával, ezt akartuk elérni – nyilatkozta az MTI-nek Hanga. – Ezzel véget ért az első évem Spanyolországban. Nagyon sokat dolgoztam, és örülök neki, hogy sikeres tudott lenni a csapat és én is. A célunkat elértük, sőt túl is teljesítettük. Nagyon jól érzem magam Manresában, szívesen fogok visszajönni a következő szezonra. Érzem, sokat fejlődtem, megerősödtem, jobb játékos vált belőlem. Azt is tudom, hogy sokat kell még dolgoznom, és fogok is. A szezon elején a dobások nem mentek, viszont a második felére már az is kezdett összeállni. Remek játékosok játszanak ebben a bajnokságban, sokat lehet tőlük tanulni, nem hiába tartják Európa legerősebb ligájának. Ezt saját bőrömön is tapasztaltam. A jövő héten ha minden jól megy, már otthon leszek. Néhány nap pihenő után elkezdem az egyéni edzéseket Budapesten, júliusban pedig a válogatott programot."

A Lagun Aróban légióskodó, ugyancsak válogatott Lóránt Péter 16 perc alatt 5 pontot szerzett a Gran Canaria ellen 93-78-ra megnyert találkozón. A Lagun Aro 19 győzelemmel és 15 vereséggel az 5. helyen zárta a 18 csapatos, Európa legerősebb pontvadászatának számító spanyol bajnokság alapszakaszát. Az első nyolc, köztük Lóránt együttese a felsőházi rájátszásban folytatja.

A Manresa 15 sikerrel és 19 kudarccal a 12. lett.

Legfrissebb hírek

Berlin nem rendez olimpiát, visszalépett a pályázattól

Egyéb egyéni
10 perce

Meg is van a Szatmárnémeti új edzője

Minden más foci
21 perce

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
27 perce

Az amatőrök is kipróbálhatják a duatlont Balatonszemesen

Csupasport
34 perce

Russell nyitott az élen Azerbajdzsánban; Antonelli alatt megadta magát a Mercedes a nyitányon

F1
35 perce

Világcsúcsot úszott a japánok 17 éves tehetsége férfi 200 méter mellen

Úszás
41 perce

Dragoner Áron a varasdi meccs után szeretne még matekozni

Magyar válogatott
50 perce

Anthony Gordon: Anglia nem másolhatja Spanyolország futballját

Angol labdarúgás
1 órája