– Milyen volt pályafutása első légiós éve?
– Jó, összességében pozitív mérleget vonhatok. Jó csapathoz kerültem, remek szakmai stábbal dolgozhattam, fantasztikus miliőben élhettem és játszhattam, szóval csodálatos idény volt.
Mérkőzésszám: 34 |
Kezdőként: 18 |
Csereként: 16 |
Játszott perc átlagban: 21 |
Pont: 7.8 |
Lepattanó: 2.9 |
Gólpassz: 1.9 |
Mezőnybeli dobószázalék: 37 |
Hárompontosok dobószázaléka: 27 |
Büntetők dobószázaléka: 67 |
Teljesítményindex: 7.7 |
– Maradéktalanul elégedett?
– Nem, erről szó sincs, hiszen százszázalékosan sosem lehet elégedett az ember. Lehetett volna jobb is, nyerhettünk volna még néhány meccset, én is játszhattam volna még jobban.
– Hasonlóra számított, amikor először Manresába utazott?
– Bevallom, nem. Azt hittem, kevesebb játékpercet kapok, hiszen mégiscsak gyengébb bajnokságból, ismeretlenként érkeztem meg az együtteshez, és tudtam, be kell játszanom magam a csapatba.
– Ez az idény végére sikerült is.
– Igen, pedig az első hetekben még meg kellett küzdenem azzal, hogy minden gyorsabb, hogy kevesebb időm van a feladatok végrehajtására, és ha hibázom, lecserélnek. A szezon második felére azonban feljavult a dobószázalékom, bátrabb lettem, és végül felvettem a bajnokság iramát.
– Melyik volt a legjobb meccse?
– Egyértelműen a Málaga elleni, amikor huszonegy pontot dobtam, az lett a szezoncsúcsom. Ám nem lenne szerencsés kiemelni egyetlen találkozót, mert szinte mindegyik meccsen szereztem új tapasztalatokat, és tanultam valamit. Bizsergető érzés volt például, hogy az egyik héten még játszhattam a Barcelona ellen, majd a következőn már a televízióban néztem az Euroliga négyes döntőjét...
HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY MIT GONDOL HANGA ÁDÁM A MANRESÁBAN VALÓ MARADÁSRÓL ÉS A SAN ANTONIO SPURSRŐL, KERESSE A SZERDAI NEMZETI SPORTOT!