Férfi kosár: július végén a svédekkel játszik Rátgéber válogatottja

M. Z.M. Z.
2012.05.27. 15:48
Címkék
A kissé borongós idő miatt Pécsett, a Lauber Dezső sportcsarnokban tartotta gyermeknapi dzsemboriját a Rátgéber Akadémia. A fiatal kosaraspalánták egymással is megmérkőztek, de délután egykori pécsi sztárokat is a parketten láthattak.


A Rátgéber Akadémián 600 gyerek ismerkedik a kosárlabda alapjaival 35 edző irányításával, de a tervek szerint nem is olyan sokára már 800 fiatal pattogtathat a palánkok alatt. A tervek között szerepel egy munkacsarnok felépítése is, ezt Horváth Juditról neveznék el.
A Rátgéber Akadémián 600 gyerek ismerkedik a kosárlabda alapjaival 35 edző irányításával, de a tervek szerint nem is olyan sokára már 800 fiatal pattogtathat a palánkok alatt. A tervek között szerepel egy munkacsarnok felépítése is, ezt Horváth Juditról neveznék el.

„A társasági adóból remélt összegnek eddig nyolcvannégy százaléka folyt be a tavasszal országosan akkreditált Akadémiánkhoz – mondta Rátgéber László. – Azon dolgozunk, hogy ez júliusra százszázalékos legyen, de ehhez nagyon komoly háttérmunkára van szükségünk. Ami az anyagiak mellett borzasztó fontos, a szakmai háttér, az Akadémia a nyolcszáz oldalas »bibliánk« alapján dolgozik.”

Rátgéber Lászlóval természetesen nem lehet megkerülni a válogatott kérdését sem. A férfi szövetségi kapitány már gőzerővel készül a nyárra, az Eb-selejtezőre.

„Alakul a programunk – tért rá a nemzeti csapatra Rátgéber László. – Az már biztos, hogy július 28-án és 29-én a svédekkel játszunk két felkészülési meccseket, ennek a helyszíne Pécs lesz. Szintén Pécs lesz a helyszíne két selejtezős összecsapásnak is, itt fogadjuk augusztus 27-én Ciprust, majd 30-án Ukrajnát. Pécsett tudomásom szerint tíz éve nem volt férfi válogatott meccs, remélem, sikerül megtölteni a csarnokot, és a győzelemhez szükséges hangulatot megteremteni.”

Információink szerint az Eb-selejtező két másik magyarországi meccsének Szombathely adna otthont.

Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
6 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
6 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
7 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
7 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
7 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
8 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
8 órája