Női kosár NB I: Ötvenöt dobott ponttal nem lehet nyerni - Fegyverneky

2012.04.29. 18:50
Címkék
A Sopron játékosa, Fegyverneky Zsófia szerint saját magukat verték meg a női koásrlabda bajnoki döntő ötödik mérkőzésén.

„Ötvenöt dobott ponttal nem lehet nyerni, főleg nem a bajnoki döntő mindenről határozó mérkőzésén. Csak magunkat okolhatjuk, hogy tízpontos vezetésről kiengedtük a kezünkből a győzelmet. Az utolsó negyedben mindössze öt pontot tudtunk szerezni, amivel magunkat vertük meg" – mondta Fegyverneky Zsófia a mindent eldöntő ötödik összecsapás után.

Nagy-Bujdosó Nóra, a Győr magasbedobója negyedik aranyérmét ünnepelhette, de mind közül ennek örül a legjobban.

„Ez a negyedik aranyérmem, ám ez a bajnoki cím sokkal, de sokkal többet jelent nekem az előzőeknél. Jóval több szerepem volt a kivívásában, mint korábban Pécsett. Büszke vagyok magunkra, a csapattársaimra, hogy ki tudtuk harcolni ezt a fantasztikus sikert" – vélekedett Nagy-Bujdosó.

Legfrissebb hírek

Eltört a lába a Honvéd tehetségének, heteket kell kihagynia

Labdarúgó NB I
2 perce

Állítsa össze a válogatott ukránok elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
21 perce

Villámedzőtábort tart október elején a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
31 perce

A Mercedes erősen kezdett, de Antonellinek lesz mit bepótolnia – Azeri Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
48 perce

Menesztette vezetőedzőnőjét az Ingolstadt

Német labdarúgás
1 órája

Triatlon: Szalai Fanni junior-világbajnok lett Pontevedrában

Utánpótlássport
1 órája

Érdi Mária: Nem kell rögtön mindent megnyerni!

Egyéb egyéni
1 órája

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Tenisz
1 órája