Női kosárlabda: újabb beadvány tartozás miatt a Pécs 2010 ellen

2012.03.30. 11:36
Címkék
A Pécs 2010 női kosárlabdacsapatánál továbbra is minden bizonytalan, mivel még nincs hír róla, hogy a szövetség megkapta volna a baranyaiak fellebbezését Somogyi Andrea ügyében, márpedig ha ez nem érkezik meg szombatig, akkor Raksányi Krisztináék nem léphetnek pályára a Győr ellen április 4-én kezdődő bajnoki elődöntőben. Ráadásul egy újabb volt játékos is feljelentette a klubot.

Március 31. fontos határidő a pécsi női kosárlabdaklub életében, ugyanis addig fellebbezhet – a 400 ezer forintos fellebbezési díj megfizetése mellett – volt játékosa, Somogyi Andrea tartozása ügyében. A pécsiek ugyanis jogértelmezési vita miatt nem fogadják el a kosaras által követelt összeg nagyságát. Ha a március 31-i határidőig a Pécs 2010 nem fellebbez Somogyi ügyében és nem is fizet neki, akkor a versenykiírás értelmében a csapatot kizárják, nem vehet részt a bajnokság további részében. Egyelőre nincs hír arról, hogy a fellebbezés megérkezett volna a szövetséghez, mint ahogy arról sincs, hogy a játékosnak fizetett volna a klub.

További problémát jelenthet a baranyaiaknak, hogy egy újabb volt játékosuk, a télen távozó bosnyák válogatott Aida Pilav is a szövetséghez fordult a klub tartozása miatt – adta hírül a Dunántúli Napló.

Legfrissebb hírek

Pátkai Máté: Némileg váratlan, hogy az utólag behívott játékosok lettek az első cserék

Magyar válogatott
1 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
9 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
1 órája

Egy félidő után Magyarország hátrányban Ukrajnával szemben a Puskás Arénában

Magyar válogatott
1 órája

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
2 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
2 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
2 órája