EuroChallenge: nincs döntés a szolnoki pályázatról - a szövetség cáfolja a híreket

Vágólapra másolva!
2012.03.26. 15:42
Címkék
Korábban beszámoltunk róla, hogy internetes források szerint a Szolnoki Olaj elnyerte a férfi EuroChallenge április 27. és 29. között esedékes négyes döntőjének rendezési jogát, de az európai szövetség elnökségének magyar tagja, Bodrogváry Iván a Nemzeti Sport kérdésére elmondta, egyelőre nem született döntés.

„Még nincs végleges döntés. Az álhírek csak árthatnak a szolnoki pályázatnak, meg kell várni az európai szövetség hivatalos bejelentését" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Bodrogváry Iván, miután ma délután több forrásban, a bb1.hu szakportálon és a Facebook közösségi portálon is az a hír járta, hogy a Szolnoki Olaj elnyerte a négyes döntő rendezési jogát, így a harmadik számú európai kupasorozat, az EuroChallenge négyes fináléját április 27. és 29. között Debrecenben rendezik. az a hír járta, hogy a Szolnoki Olaj elnyerte a négyes döntő rendezési jogát, így a harmadik számú európai kupasorozat, az EuroChallenge négyes fináléját április 27. és 29. között Debrecenben rendezik.

Úgy tudjuk, a török Besiktas vezetői még az utolsó pillanatban is mindent megtesznek azért, hogy Isztambulba vigyék a finálét. A törökök esélyeit rontja, hogy a férfi és a női Euroliga négyes, illetve nyolcas döntőjét is Isztambulban rendezik. Ma kora este születhet végleges döntés a helyszínről.

A Final Foruban a Szolnokon és a Besiktason kívül a francia Chalon és az orosz BC Triumph Ljuberci lesz érdekelt.

FÉRFI KOSÁRLABDA EUROCHALLENGE
AZ ELŐDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Szolnoki Olaj KK–Besiktas Milangaz (török)
Élan Chalon (francia)–BC Triumph Ljuberci (orosz)
Az elődöntőt április 27-én rendezik, a döntőt és a bronzmérkőzést április 29-én játsszák. A négyes döntő rendezésére az orosz csapaton kívül a többi résztvevő beadta pályázatát.
Legfrissebb hírek

Menesztették az Atomerőmű kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét

Kosárlabda
24 perce

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
1 órája

Molnár Ádin nélkül nagy bajban lenne az MTK

Labdarúgó NB I
1 órája

FIDE-elnök: még nincs végleges döntés az orosz zászló és himnusz újbóli használata ügyében

Egyéb egyéni
1 órája

A magyar férfi vízilabda-válogatott számára Hollandiában folytatódik a felkészülés Belgrádra

Vízilabda
2 órája

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
2 órája

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
2 órája

A válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát

Kézilabda
3 órája
Ezek is érdekelhetik