Női kosárlabda: Taurasival érkezik Sopronba az amerikai válogatott

MTI MTIMTI MTI
2011.09.29. 18:05
Címkék
Már most biztosra vehető, hogy Diana Taurasi, a világ jelenleg legjobbnak tartott női kosárlabdázója is Magyarországra érkezik az amerikai válogatottal, amely jövő vasárnap játszik felkészülési mérkőzést az Uniqa-Euroleasing Sopron csapatával.

A bajnoki címvédő és Magyar Kupa-győztes alakulat fennállása során harmadszor csap össze az Egyesült Államok nemzeti együttesével, amelyben Taurasi mellett – a klub honlapja szerint – biztos a helye Swin Cashnek, Tina Charlesnak, Brittney Griner Baylornak, Asjha Jonesnak, Renee Montgomerynek, Cappie Pondexternek és Sophia Youngnak is.

Az olimpiai és világbajnok amerikai válogatott rövid európai turnéjának zárásaként érkezik Sopronba. A magyar csapat az Euroliga-rajt előtt három nappal sorra kerülő mérkőzés alkalmával búcsúztatja az aktív játéktól visszavonuló Eördögh Editet.

A 18:30 órakor kezdődő találkozóra a belépés díjtalan.

Az olimpiai és világbajnok amerikai válogatott rövid európai turnéjának zárásaként érkezik Sopronba. A magyar csapat az Euroliga-rajt előtt három nappal sorra kerülő mérkőzés alkalmával búcsúztatja az aktív játéktól visszavonuló Eördögh Editet.

A 18:30 órakor kezdődő találkozóra a belépés díjtalan.

Legfrissebb hírek

Vitorlázás: Érdi Mária negyedik lett a Los Angeles-i Grand Slamen

Egyéb egyéni
34 perce

Hazája egy patinás klubja kinézte magának az FTC argentin védőjét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
34 perce

Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Csupasport
36 perce

Piastri vezet Norris előtt; Russell visszaesett a rajtnál – ÉLŐ

F1
43 perce

Női kézilabda: elkészült a Győr és a Ferencváros BL-menetrendje

Kézilabda
47 perce

NB III: az Újpest II 6–0-ra nyert, az MTK II négyet rúgott a Budafoknak

Labdarúgó NB II
1 órája

Joshua kétszer is padlót fogott, de végül kiütötte Prengát – videók

Ökölvívás
1 órája

Barcola nem hosszabbít a PSG-vel, menne a Liverpoolba – sajtóhír

Francia labdarúgás
1 órája