Videó: Nem érdemeltünk volna győzelmet - Mészáros Lajos

2011.08.18. 21:27
Címkék
Amint arról már beszámoltunk, a magyar férfi kosárlabda-válogatott a hátralévő utolsó pótselejtező-mérkőzése eredményétől függetlenül biztos, hogy nem juthat ki az Európa-bajnokságra. Mészáros Lajos, a csapat szakmai igazgatója a Sport Televíziónak adott nyilatkozatában elmondta: hiába beszéltek meg mindent, és gyakorolták a „győztes taktikát”, a parketten semmi sem úgy jött össze, ahogyan kellett volna, támadásban és védekezésben is hatalmas hibákat követtek el a játékosok.

„Nagyon rosszul védekeztünk, annak ellenére, hogy felkészültünk az ellenfél támadójátékaiból. A védekezés folyományaként nagyon rosszul lepattanóztunk, a sok kihagyott dobás után a portugálok visszaszerezték a támadó lepattanóikat, és sokszor a harmadik-negyedik kísérletre dobták be. Utána magabiztossá váltak, jó dobóteljesítménnyel meg tudták nyerni a mérkőzést. Semmiképpen sem érdemeltünk volna ma győzelmet" – mondta Mészáros Lajos a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek.

NEM ÉRDEMELTÜNK GYŐZELMET – MÉSZÁROS LAJOS


Legfrissebb hírek

NBA: sorozatban kilencedszer nyert a 18 pontos hátrányból felálló Denver

Amerikai sportok
52 perce

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
54 perce

Oda és vissza – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
57 perce

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
1 órája

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
8 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
8 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik