Fodor Márton: Luxus volt nem élni a lehetőséggel

2011.08.23. 10:54
null
Fodor szerint luxus volt nem élni <br />a lehetőséggel (Fotó: Szabó Miklós)
Címkék
Nyeretlenül, négy vereséggel fejezte be az Európa-bajnoki pótselejtezőt a magyar férfiválogatott. A jó képességű, remek játékosokból álló együttes meg sem tudta közelíteni tudása legjavát a sorozatban, s nem volt képes csapatként működni, pedig ennél jóval többre hivatott. Fodor Márton szerint a riválisok csapatként jobban működtek, ugyanakkor luxus volt nem élni az eséllyel a pótselejtezőben.

– Talált már szakmai okokat a sikertelenségre?
– Azt hiszem, most még nem érdemes szakmázni, de az biztos, hogy mindkét riválisunk csapatként jobban működött, egységesebb játékot mutatott. Nekünk nem sikerült azt játszani, amit szerettünk volna, ez lett az eredménye. Lehetne elemezni napokig a történteket, de először mindenkinek magába kell néznie, én ezt teszem.

– Lehet, hogy nem volt alkalmas a keret arra a gyorsindításos játékra, amelyet a szakmai stáb megálmodott?
– Ezt nem az én kompetenciám elemezni. A keret alkalmas lett volna arra, hogy eljusson az Eb-re, az eredmények mégis azt mutatják, valami hiányzott. Hogy mi, azt nem tudom egyelőre megmondani.

– Kívülről úgy tűnt, nem volt igazi vezére a csapatnak. A kulcsjátékosok közül sohasem ment egyszerre többnek jól a játék.
– Ez igaz. Nem volt olyan játékosunk, akinek lett volna két-három jó mérkőzése egymás után. Az okát ennek sem értem, nehéz rá választ találni.

– Dzunics Braniszlav szerint ebben a csapatban még több ciklus is benne lehet. Igaza van?
– Ezt a négy meccset villámgyorsan el kell felejteni. Mindenki előtt nagy feladatok állnak a klubjában, nincs megállás, de most nehéz továbblépni. Mondtam már korábban: ez a kudarc nem ma vagy holnap fáj, hanem több év múlva is.

– A fájdalmat enyhítheti, ha a következő kvalifikációt sikerrel veszi a csapat?

– Erről még korai lenne beszélni, hiszen nem tudjuk, hogy a selejtezőket legközelebb milyen szisztémában bonyolítják le. Az biztos, hogy luxus volt nem élnünk ezzel az eséllyel.

HANGA: REMÉLJÜK, A JÖVŐBEN JOBB DÖNTÉSEKET TUDUNK HOZNI

Legfrissebb hírek

NBA: sorozatban kilencedszer nyert a 18 pontos hátrányból felálló Denver

Amerikai sportok
49 perce

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
51 perce

Oda és vissza – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
54 perce

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
1 órája

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
8 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
8 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik