Férfi kosárlabda: 26 éves amerikai irányítót igazolt a Debrecen

2011.08.19. 14:46
Címkék
A férfi kosárlabda élvonalban érdekelt Factum Sport Debrecen pénteken hivatalos sajtótájékoztatón mutatta be Justin Ingramet, új amerikai játékosát.

Az irányítóval egyéves szerződést kötött a klub, de amint Takács Endre ügyvezető elmondta: reményeik szerint ebből hosszabb távú együttműködés is lehet.

A légiós kiemelte: más játékosoktól már hallott a magyar bajnokságról, amelyben tudása legjavát adva szeretné egy kiváló eredmény eléréséhez segíteni a debreceni egyesületet.

A 26 esztendős kosaras az egyetemi évei után négy szezonon keresztül a francia második vonalban (Saint-Étienne Basket, Bourg-en-Bresse, Stade Clermontois Basket, Olimpique d'Antibes) szerepelt, ahol minden alkalommal tíz pont fölötti átlagot produkált.

Mika Turunen, az előző idényben 13. helyen zárt Factum finn vezetőedzője magyarul elmondta: Ingram a magyar bajnokság legjobb irányítója lehet, hiszen gyors, kiválóan dob, cselez, és emberileg is nagyra tartja őt.

A finn szakember neveket nem akart mondani, de jelezte, hogy várhatóan még két külföldi és három magyar kosaras érkezhet az október eleji bajnoki rajtig a Factumhoz.

Legfrissebb hírek

NBA: sorozatban kilencedszer nyert a 18 pontos hátrányból felálló Denver

Amerikai sportok
50 perce

Álom vagy rémálom a Bayernnek a Real ellen játszani?

Bajnokok Ligája
52 perce

Oda és vissza – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
55 perce

Soproni kupaesszencia: az összetartás ereje döntött

Kosárlabda
1 órája

Keddi sportműsor: Real Madrid–Bayern München és Sporting–Arsenal BL-negyeddöntő

Minden más foci
8 órája

Újra pályán az európai elit a Bajnokok Ligájában; Gáspár Dávid a Magyar Kupát is nagyra becsüli

E-újság
8 órája

Végjátékok a Duna mentén – Ballai Attila publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Öngól döntött Gironában, nem tudta kihasználni az Atleti botlását a Villarreal

Spanyol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik