Női kosárlabda: új névadó szponzor a magyar bajnok Sopronnál

MTI MTIMTI MTI
2011.07.06. 13:12
Címkék
A jövőben UNIQA Euroleasing Sopron néven szerepel a magyar bajnok és kupagyőztes női kosárlabdacsapat. A biztosítótársaság szerdai közleménye szerint három évre szóló szerződést kötött a klubbal, amely számára a megállapodás garantálja, hogy az elkövetkező években is biztos anyagi háttérrel dolgozhasson.

„Az együttes fő célkitűzései között szerepel, hogy a klub hagyományosan jó hazai szereplése mellett, az UNIQA támogatásával, olyan csapatot építsen, amely a meghatározó magyar válogatott játékosokra alapozva három év alatt, fokozatosan érje utol az Euroliga élcsapatait" – áll az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A soproniak idén fennállásuk hetedik bajnoki és harmadik Magyar Kupa-győzelmét aratták, tavaly előtt pedig az Euroliga négyes döntőjében is szerepeltek.

Legfrissebb hírek

Argentínában Lionel Scaloni kapitány meggyőzése a legfontosabb feladat

Foci vb 2026
32 perce

Rodri: Valaki biztosan segített nekem odafentről

Foci vb 2026
1 órája

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
8 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája

Válogatott játékost szerződtetett brit rekordösszegért a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
8 órája

Szerdai sportműsor: a spanyolokkal negyeddöntőzik a magyar női vízilabda-válogatott a világkupán

Minden más foci
8 órája

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
8 órája

Luke Littler kilencnyilas után legyőzte Nathan Aspinallt a World Matchplayen

Egyéb egyéni
8 órája