Női kosárlabda Eb: állami garancia a 2015-ös magyar pályázathoz

MTI MTIMTI MTI
2011.07.25. 17:07
Címkék
Biztosítja a kormány a 2015-ös női kosárlabda Európa-bajnokság megrendezésére benyújtandó magyar pályázathoz szükséges állami garanciát – ismertette a kabinet hétfői döntését a miniszterelnök szóvivője.

Szijjártó Péter újságírók előtt azt mondta, ezzel minden akadály elhárult a magyar pályázás útjából.

„Mindennek különös sportszakmai jelentősége van, hiszen a majdani Eb-t követő évben, 2016-ban olimpiát rendeznek Brazíliában, ahol reményeink szerint már valamely nem kosárlabdacsapata is képviselheti Magyarországot” – tette hozzá a szóvivő.

Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és Turizmusbizottságának elnöke és Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) vezetője június 6-án jelentette be a jelentkezési szándékot.

A készülőben lévő pályázat riválisai Spanyolország, Szerbia, valamint – közösen – Fehéroroszország és Litvánia lesznek.

„Az európai szövetség jövőre hirdeti ki a győztes kandidálót, és mivel akkor lesz 100 éves a magyar kosársport, szeretnénk otthont adni majd a FIBA Europe végrehajtó bizottsági ülésének - tette hozzá júniusban a szövetség első embere. - Nagy ajándék lenne, ha éppen akkor jelentenék be, hogy mi bonyolíthatjuk le a 2015-ös Eb-t. A rendezés egyébként nem lenne rentábilis, de nekünk az a feladatunk, hogy példaképeket állítsunk az utánpótlás elé."

Magyarország legutóbb 1997-ben rendezett Eb-t, akkor a női válogatott a negyedik helyen zárta a 12 csapatos - litván győzelmet hozó - tornát. A csoportmeccseknek Zalaegerszeg és Pécs, a többi találkozónak Budapest adott otthont.

Legfrissebb hírek

Meglett a száznyolcvan kilométer, aranyéremmel mehetett haza a lányához

Csupasport
19 perce

Egyértelmű volt, hogy elvállalom – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
27 perce

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
38 perce

Férfi vízilabda-válogatottunk győzött, elődöntős a világkupán

Vízilabda
39 perce

24 éves görög támadóval erősített az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
48 perce

A Ferencváros játéka változhat, a felállása valószínűleg nem

Európa-liga
54 perce

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszás: magyar győzelemmel indult a sukorói nyílt vízi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
1 órája