Női kosárlabda Euroliga: a Szpartak búcsúztatta a Rátgéber vezette Fenert

Vágólapra másolva!
2011.02.25. 18:09
Címkék
A Szpartak Moszkva női kosárlabdacsapata hazai pályán, 1500 néző előtt sima, 74–56-os győzelemmel búcsúztatta el az Euroliga küzdelmeitől Rátgéber László csapatát, a Fenerbahcét.

A Fener két negyedig tartotta magát, bár végig az eredmény után futott – szünetben még egyszámjegyű volt a különbség a két csapat között. A harmadik negyedben a Szpartak döntött: a török sztárcsapat támadójátéka ekkor nagyon gyenge volt, és az ekkor összeszedett majd' húszpontos hátrányból már nem lehetett fordítani.

„Gratulálok a Szpartaknak. Több pontot kellett volna szereznünk, de nem volt elég játékosunk, aki mentálisan elviselte volna a terhet" – nyilatkozta Rátgéber.

„Kitűnően védekeztünk, és ezt mutatja, hogy az Euroliga legtöbb pontot dobó csapatát majdnem húsz ponttal az idényátlaga alatt tudtuk tartani. Tiszteltük őket, de sosem féltünk tőlük" – mondta kollégája, Pokey Chatman.

A legutóbbi négy kiírást megnyerő orosz sztárcsapat 2–0-s összesítéssel jutott be az Euroliga négyes döntőjébe.

NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
Szpartak Moszkva (orosz)–Fenerbahce (török) 74–56
Tj: a Szpartak, 2–0-s összesítéssel

 

 

Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
33 perce

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
42 perce

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
1 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
1 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
1 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
1 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
2 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik