Kosárlabda: A megélhetés ez esetben fontosabb a hűségnél - Kámán

2011.02.16. 10:32
Címkék
Amint arról már korábban beszámoltunk: komoly anyagi gondokkal küzd az első osztályban szereplő Zalakerámia-ZTE férfi kosárlabdacsapata. Az együttestől jelenleg bárki távozhat, miután a vezetők nem tudják garantálni, hogy ki tudják egyenlíteni az edzők és a játékosok felé fennálló tartozásokat. Ugyanakkor a bajnokság küzdelmeitől nem lépnek vissza. Az együttes csapatkapitánya, Kámán Tamás elárulta: jelen helyzetben nem haragudhatnak a távozókra, a maradók viszont kitartanak.

„Megbeszéltük a csapaton belül, hogy ebben az esetben senki sem haragudhat a másikra. Egyrészt, mert erről a helyzetről egyikünk sem tehet, másrészt nem ítélhető el, ha valaki eligazol, mert a megélhetés ez esetben fontosabb a hűségnél. Ennek ellenére kitartunk, és továbbra is mindent megteszünk a győzelemért" – mondta a Kámán Tamás.Kámán Tamás.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
1 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
1 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
1 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
1 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
1 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
1 órája

A Palace, a Mainz és a Sahtar is kapott gól nélkül nyert odahaza a Kl-ben

Európa-konferencialiga
1 órája
Ezek is érdekelhetik