Férfi kosárlabda: menesztették a sereghajtó Debrecen vezetőedzőjét

2011.02.07. 09:04
Címkék
A klub vezetősége felmentette tisztségéből a férfi kosárlabda NB I-ben sereghajtó Factum Sport-Debrecen vezetőedzőjét, Ráthonyi Tamást.

A tulajdonosok szerint „a mostani keretből több hozható ki, mint amit az eddigi eredmények mutatnak”, illetve az is fontos szempont volt, hogy a bajnokság alapszakaszának vége felé közeledve, a sorozatos vereségek után fásulttá váló játékosoknak új impulzust kell adni.

Ami az utódot illeti, a klub által kiadott közlemény szerint „az új vezetőedző megnevezésére rövidesen sor kerülhet”.

A vezetőség már elkezdte a tárgyalásokat egy konkrét jelölttel, akivel nagyon közeli a megegyezés.

Legfrissebb hírek

Clayton nyert Brightonban, és újra első a darts Premier League-ben

Egyéb egyéni
1 órája

Pénteki sportműsor: Puskás Akadémia–ETO FC és Ferencváros–Diósgyőr az NB I-ben

Minden más foci
2 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
2 órája

Férfi kosár Euroliga: Isztambulban nyert a Real Madrid, négy csapat már biztosan negyeddöntős

Kosárlabda
2 órája

Videó: VAR-ozás után adták meg Mocsi gólját, simán nyert a Rizespor

Légiósok
3 órája

Semmi sem lehetetlen – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Melbourne-i időutazás – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

Ollie Watkins duplázott Bolognában; a Porto elképesztő öngól miatt nem győzött az El-negyeddöntő első meccsén

Európa-liga
3 órája
Ezek is érdekelhetik