A Szeged hosszabbításban nyert a Sopron ellen

Vágólapra másolva!
2010.10.13. 21:46
null
Nagy csata után dőlt el a szegedi rangadó (Fotó: Mirkó István)
Címkék
A női kosárlabda-bajnokság alapszakaszában, a hatodik forduló rangadóján a Szeviép-Szeged pályaválasztóként hosszabbításban nyert az előző bajnoki kiírásban döntős MKB-Euroleasing Sopron ellen. A címvédő Pécs 2010 biztosan győzött hazai környezetben, a BEAC első sikerét aratta a szezonban.

A szegedi találkozón a félidőben még a soproniak vezettek hat ponttal, de a házigazdák remek harmadik negyeddel felzárkóztak, majd a negyedik felvonás végére kiegyenlítettek. A lendületbe jött szegediek aztán hét ponttal bizonyultak jobbnak a ráadásban. A győztes együttesben a Németh, Laczi, Rasheed trió együtt 67 pontot termelt, döntő részt vállalva a sikerből, amelyhez társaik is tudásuk legjavát adták. A szegediek ötödik mérkőzésüket is megnyerve továbbra is hibátlanok a bajnokságban, a soproniak öt siker után első vereségüket szenvedték el.

Pécsett a Vasas-Csata egy pillanatig sem tudta megnehezíteni az eleve esélyesebb házigazdák dolgát, bár a harmadik felvonást azért lehozták ikszre. A vendéglátók az első negyed végén nyolc, a nagyszünetben 21 ponttal vezettek. A pécsieknél a Griffin, Vidacsics páros együtt 31 pontot szerzett. A továbbra is hibátlan Pécs az ötödik bajnokiját nyerte meg a szezonban, a Vasas ötödször szenvedett vereséget.

A szolnokiak alaposan „bealudtak" az első negyedben, hiszen a nyeretlen házigazda Cegléd váratlanul tízpontos előnyre tett szert a játékrész végére. A házigazdák azonban nem sokáig örülhettek a vezetésnek, mert a meglepett vendégek a nagyszünetre már átvették a vezetést, majd a folytatásban folyamatosan növelték előnyüket és végül biztos győzelmet arattak. A Cegléd ötödik mérkőzését is elveszítette a bajnoki szezonban, a Szolnok ötödik fellépésén a harmadik győzelmét aratta.

A BEAC hazai pályán nyert az Atomerőmű ellen – nem is akárhogyan, hanem biztosan, 23 ponttal –, és öt vereség után megszerezte első győzelmét a bajnokságban. A Baja ugyancsak pályaválasztóként győzött, méghozzá a BSE ellen. Utóbbi találkozón a vendégek kezdtek jobban, de végül a 14 ponttal a házigazdák szereztek többet.

 NŐI KOSÁRLABDA NB I, ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ
 
SZEVIÉP-SZEGED–MKB-EUROLEASING SOPRON 100–93 – H.U. (17–21, 21–23, 20–15, 22–21, 20–13)
Szeged, 500 néző. V: Bodnár, Győrffy, Frányó
SZEGED: Németh B. 22/6, LACZI 20, RASHEED 25, Fejes 10, Keller 1. Cs: Laklóth 6, FARKASINSZKI 15, Lengyel 1. Edző: Bencze Tamás
SOPRON: HONTI 23/3, Fűrész D. 7, HOLT 26, Krivacsevics 7, Tamane. Cs: Varga Zsó. 2, Czank 2, Abramzon 12/6, Szabó F. 2. Edző: Székely Norbert
Az eredmény alakulása: 4. p.: 5–7. 12. p.: 22–21. 16. p.: 32–40. 22. p.: 43–44. 29. p.: 54–58. 36. p.: 70–67. 39. p.: 74–75. 42. p.: 86–80. 44. p.: 91–88.
Kipontozódott: Keller (22. p.), Fejes (34. p.), Laklóth (39. p.), Tamane (40. p.), Krivacsevics (43. p.)
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Ha rutinosabbak vagyunk, akkor már a rendes játékidőben kiharcolhattuk volna a győzelmet. Minden elismerésem a lányoké, akik 45 percen át tudásuk legjavát nyújtották. Sorsdöntő volt, hogy ezúttal a cserék is hozzátettek a játékunkhoz.
Székely Norbert: – Gratulálok az ellenfélnek, a Szeged rászolgált a győzelemre. 
 
CEGLÉDI EKK–SZOLNOKI NKK 77–88 (26–16, 18–29, 13–20, 20–23)
Cegléd, 150 néző. V: Valovics dr., Tőzsér
CEGLÉD: Danóczi 7/3, Baksa 5, SZABÓ B. 20, Pap 12, Rajnai 8. Cs: DOBROVOLSZKA 18/6, Orbán 6, Józan 1, Filipowicz D., Kiss A. Edző: Mészárosné Kovács Andrea
SZOLNOK: SZONDY 18/6, Boskovics 9/3, Rubold 14/12, SERBÁN 16, Cvetanovics 11. Cs: Ferencz, Pungor 13/6, Gaspar 2, Kmézics 5, Gyuricza. Edző: Mészáros Zoltán
Az eredmény alakulása: 3. p.: 10–4. 9. p.: 26–12. 14. p.: 30–28. 16. p.: 33–36. 19. p.: 40–41. 24. p.: 52–50. 29. p.: 57–62. 33. p.: 57–70. 38. p.: 69–79
Kipontozódott: Pap (25. p), Serbán (35. p.), Kmézics (38. p.), Cvetanovics (39. p.), Szabó B. (39. p.), Baksa (40. p), Orbán (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Mészárosné Kovács Andrea: – Pap Reginát, az egyik magas játékosunkat már a 25. percre kipontozták, ami korlátozta győzelmi esélyünket. A lányokat csak dicsérni tudom, mert nagyon jól játszottak és végig partiban voltak az ellenféllel.  
Mészáros Zoltán: – Az első félidei „nagyszerű” védekezésünk után végig koncentrálnunk kellett a jól küzdő és dobó Cegléd ellen.   
 
PÉCS 2010–VASAS-CSATA 84–48 (18–10, 26–13, 16–16, 24–9)
Pécs, 800 néző. V: Forrai, Benedek
PÉCS 2010: IVÁNYI 4, Quigley 12, RAKSÁNYI 2, GRIFFIN 15, VIDACSICS 16. Cs: Sarok 7, Bujdosó 7, Turóczi 13, Lábady, Czirják 6, Szabó Fl. 2, Csutorás. Edző: Zseljko Djokics
VASAS-CSATA: Pál 2, EÖRDÖGH 12, Velkey, Bajnóczi 4, Kovalcsik 12. Cs: Adamecz 5/3, Balla 8, Mányoky 5/3, Koch, Szabados, Fehér. Edző: Diósadi Deák Éva.
Az eredmény alakulása: 3. p.: 6–0. 6. p.: 10–2. 13. p.: 27–14. 17. p.: 39–18. 23. p.: 50–25. 26. p.: 52–30. 33. p.: 66–41. 37. p.: 76–45.
Kipontozódott: Balla (40. p.)
MESTERMÉRLEG
Zseljko Djokics: – Jó úton járunk, jól védekeztünk. Öröm volt látni két ilyen fiatal csapat jó játékát, és nem mellékes, hogy 44–22-re megnyertük a lepattanócsatát, mert ezt gyakoroltuk edzésen.
Diósadi Deák Éva: – Pécsi körülmények között az euroligás Péccsel szemben egy döntetlenre hozott harmadik negyed szép eredmény tőlünk.
 
BAJAI NKK–BSE-FCSM 62–48 (16–17, 17–10, 15–10, 14–11)
Baja, 300 néző. V: Farkas G., Söjtöry.
BAJA: SZEPSI 18/6, Fürtös 3/3, Bálint 10, Szabó P. 10, Bozóki 3/3. Cs: THEODOREÁN 9/3, Budimir 7, Gorjanácz, Kühn, Járai 2. Edző: Peresztegi Nagy Ákos
BSE: PUSZTAI 18/6, Orsó 5/3, Süle 6, Tiba 9/3, Górácz. Cs: Kántor 2, Hegedűs 8. Edző: Varga Mátyás
Az eredmény alakulása: 5. p.: 11–6. 8.p.: 11–12. 15. p.: 22–19. 19 p.: 33–23. 24. p.: 35–33. 30 p.: 48–37. 37. p.: 56–45
MESTERMÉRLEG
Peresztegi Nagy Ákos: – Végre sikerült átlépni saját árnyékunkat. Nagyot küzdöttünk végig a mérkőzésen, szerencsére a védekezésváltásunkra nem tudott reagálni a BSE, ezzel sikerült megnyerni a találkozót.
Varga Mátyás: – Először is gratulálok az ellenfelünknek Sok-sok apró hibát követtünk el, és sajnos a végjátékban nem tudtunk kosarat dobni, pedig a helyzeteink megvoltak.
 
BEAC-ÚJBUDA–ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD 85–62 (19–12, 21–16, 18–14, 27–20)
Bogdánfy u., 100 néző. V: Bognár T., Jakab
BEAC: SZÁSZ 19, CSICSAI 11, Zsámár 5, BAGI 6, KÁRÁSZ 14. Cs: Horváth Sz. 7, Kisvári 1, KATONA SZ. 15/3, Katona Zs. 6, Szamosi 1. Edző: Balogh Judit
SZEKSZÁRD: Szemerédi 10/3, Medgyessy 10, Szavercsenko 12/3, Vincze A. 2, Jevtusenko. Cs: Vincze V. 8, Turcsinovics 9, DEMETER 11, Pető. Edző: Újhelyi Gábor
Kipontozódott: Zsámár (36.p), Medgyessy (38.p)
Az eredmény alakulása: 4.p.: 8-2, 7.p.: 16-3, 13.p.: 23-17, 16.p.: 33-19, 24.p.: 44-35, 33.p.: 63-47, 36.p.: 72-51, 38.p.: 80-58
MESTERMÉRLEG
Balogh Judit: – Forradalmian új és úgy tűnik hatékony edzésmódszert dolgoztunk ki. A mozgásos tevékenységet minimálisra csökkentettük a verbális javára.
Újhelyi Gábor: – A BEAC sokkal jobban akarta a győzelmet és ilyen arányban is teljesen megérdemelten győzött. Gratulálok nekik!
AZ ÁLLÁS 
1. Pécs 2010 5 5 455–265 1.000 
2. SEAT Lami Véd Győr 4 4 320–226 1.000 
3. Szeviép-Szeged 5 5 425–334 1.000 
4. MKB-Euroleasing Sopron 6 5 1 493–388 0.917 
5. Bajai NKK 3 2 1 213–202 0.833 
6. Nanette FTC 5 3 2 326–327 0.800 
7. Szolnoki NKK 5 3 2 352–378 0.800 
8. ZTE NKK 5 2 3 338–364 0.700 
9. BSE 5 1 4 342–371 0.600 
10. Atomerőmű KSC 6 1 5 414–491 0.583 
11. Vasas-Csata 6 1 5 339–433 0.583 
12. BEAC-Újbuda 6 1 5 347–464 0.583 
13. Ceglédi EKK 5 5 339–460 0.500 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik