Kosárlabda: Rátgéber László Baján tart edzéseket a nyáron

MTI MTIMTI MTI
2010.03.18. 15:32
Címkék
Rátgéber László és Révfy Zoltán polgármester csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy Baja júliusban nemzetközi kosárlabdatábornak ad otthont, amelyben gyermekek és kollégák is tanulhatnak.

A mai sajtótájékoztatón a tavaly Európa legjobb trénerének választott szakember kiemelte: a városnak jelentős sporthagyománya van, a Petőfi-sziget pedig tökéletesen alkalmas egy ilyen esemény megrendezésére.

„El vagyunk szigetelve, mégis egy lépés a városközpont"– emelte ki a mesteredző.

Révfy Zoltán hozzátette: a tábor sportturizmust jelent a településnek, amely egyébként 1992 óta viseli a „Kosárlabda városa" címet.

A volt szövetségi kapitány – aki a Szpartak Moszkva női csapatával megnyerte az Euroliga 2009-es kiírását – és stábja a Sugovica partján a 12-18 éves fiúkkal és lányokkal, illetve tanulni vágyó szaktársaival foglalkozik majd kétszer egy héten át. A gyakorlásokat olyan szakértők vezetik, mint Meszlényi Róbert, Tapodi Péter vagy a pécsi csapatkapitány Iványi Dalma, de besegít a család is a mesteredző felesége, a 125-szörös válogatott Csák Magdolna és húga, a testnevelő tanár Rátgéber Edit révén.

A résztvevőknek – akik fejenként 45 ezer forintért tölthetnek el egy hetet a táborban – az infrastrukturális hátteret az önkormányzat biztosítja, így a gyerekek a város három csarnokát (MNÁMK, Bereczki Máté Szakképző Iskola, Sugovica ÁMK) használhatják, a Petőfi-szigeten pedig öt szabadtéri pályát alakítanak ki. A fiatalok a Radnóti Kollégiumban szállnak majd meg, a szakmai stáb otthona a vízisportcentrum lesz.

Legfrissebb hírek

Úszás: Milák Kristóf hat számban indul az ob-n

Úszás
13 perce

Macsó Máté: Ez a fura gól megfogta a csapatot

Labdarúgó NB I
1 órája

Szuhai Péter 28. helyen zárt a díjugrató vk-döntő második számában

Egyéb egyéni
1 órája

Dibusz Dénes: Egy ilyen félidőn elmehet a bajnokság

Labdarúgó NB I
1 órája

Keane: A jó játékosokat jobban kellene védeni; Vignjevics: Harakirit követtünk el

Labdarúgó NB I
1 órája

Szombati sportműsor: három NB I-es meccs, pályán a Liverpool, Magyarország–Csehország női kézilabdameccs

Minden más foci
8 órája

A Monaco kulcsonfontosságú meccset nyert meg a Barcelona ellen a kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
9 órája

Sohasem látott bravúr, Révész Bulcsú már a harmadik körben a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
9 órája
Ezek is érdekelhetik