Női kosár Euroliga: ceglédi fiatalok pattogtatnak a női All Star-meccs előtt

Vágólapra másolva!
2010.02.20. 13:05
Címkék
Egyedülálló sportdiplomáciai sikert könyvelhetett el a Ceglédi Elefánkölykök Kosárlabda Klub juniorcsapata. A 2010. március 9-én a lengyelországi Gdyniában rendezendő női Euroliga All Star-gálán a főmérkőzés előtt a ceglédi lányok játszanak bemutató mérkőzést a Lotos Gdynia hasonló korú fiataljai ellen – adta hírül a magyar szövetség hivatalos honlapja.

A nem mindennapi találkozó létrejöttében komoly segítséget kaptak a lengyel és a magyar kosárlabdaszövetségtől, valamint Bodrogváry Ivántól, a FIBA Europe elnökségi tagjától.

„A Lotos Gdynia vezetőségével évek óta hagyományosan jó kapcsolatunk van, a lányom is ott játszik jelenleg a juniorcsapatban. Az első puhatolózó megbeszélések eredményesek voltak, az ötletet szívesen fogadták, végül sok ország együttese közül bennünket választottak. Külön köszönettel tartozunk a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének, mert minden segítséget megadott a kiutazásunkhoz. A csapat így a magyar kosárlabdasport képviseletében utazhat Gdyniába" – nyilatkozta a hunbasket.hu-nak a fellépéssel kapcsolatban a ceglédiek ügyintézője, Filipowicz Kristóf.

Legfrissebb hírek

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
6 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
6 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
6 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
7 órája

„Továbbra is Kazany marad a 2028-as vizes Európa-bajnokság házigazdája”

Úszás
7 órája

F1: Max Verstappen a bevételi lista élén

F1
7 órája

A Real Madrid kölcsönadta brazil támadóját, 1 millió eurót kaphat érte – hivatalos

Spanyol labdarúgás
8 órája

Az állatkertben karácsonykor sem maradhat el edzés

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik