Női kosárlabda Euroliga: kialakult a nyolcaddöntő párosítása

Vágólapra másolva!
2010.01.21. 11:55
Címkék
A női kosárlabda Euroliga csoportkörének végeztével kialakult a nyolcaddöntő párosítása. Az egyetlen állva maradt magyar csapat, a MiZo Pécs 2010 a lengyel Wisla Can-Pack Kraków ellen folytatja szereplését, és próbálja meg kiharcolni a negyeddöntőbe kerülést.

A nyolcaddöntőben az egyik fél második megnyert mérkőzésig tart a versenyfutás, a játéknapok február 2. és 5., illetve ha szükséges, 10.

A sorozatban címvédő, illetve 2007-ben és 2008-ban is győztes orosz Szpartak Moszkva a lengyel Lotos Gdynia ellen játszik, amelyet a csoportban mindkétszer legyőzött: idegenben hét, hazai környezetben pedig 25 ponttal.

NŐI EUROLIGA 
A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Szpartak Moszkva Region (orosz)–Lotos Gdynia (lengyel)
UMMC Jekatyerinburg (orosz)–Galatasaray (török)
Wisla Can-Pack Kraków (lengyel)–MiZo Pécs 2010
Ros Casares (spanyol)–ZVVZ USK Praha (cseh)
Halcón Avenida (spanyol)–Bourges Basket (francia)
Rivas Ecópolis (spanyol)–Frisco Sika Brno (cseh)
Beretta-Famila Schio (olasz)–Good Angels Kosice (szlovák)
Fenerbahce (török)–Cras Basket Taranto (olasz)

Játéknapok: február 2. és 5., ha szükséges, 10.

A párharcok az egyik fél második győzelméig tartanak.

Legfrissebb hírek

Megszülettek Győri-Lukács Viktória ikerlányai

Kézilabda
6 perce

Az év legnézettebb videói: amikor bemutatkozott a 13 éves Nagy Kornél

Minden más foci
41 perce

Etta Eyong és Amad Diallo is győztes gólt szerzett az ANK-n – videók

Minden más foci
56 perce

Az „elfeledett” válogatott – 50 éve lett Eb-ezüstérmes a magyar női röplabdacsapat

Röplabda
1 órája

Szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak!

Egyéb egyéni
18 órája

Rendre felállt a padlóról, immár hat vb-aranynál tart

Csupasport
18 órája

Juhász Dorka vezérletével Galatasaray-siker Ankarában a török női kosárligában

Kosárlabda
19 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
19 órája
Ezek is érdekelhetik