Tisztes pécsi vereség Salamancában

Vágólapra másolva!
2009.12.16. 22:27
null
Ohlde a Pécs legeredményesebbjeként 15 pontot szerzett a Salamanca ellen (Fotó: Czerkl Gábor, NS-archív)
Címkék
A női kosárlabda Euroliga csoportkörének nyolcadik fordulójában a MiZo Pécs 2010 Salamancában remekül helytállt, más kérdés, az erőviszonyok ismeretében ez is csupán a tisztes vereséghez volt elég a házigazda spanyol Halcón Avenidával szemben. Fűzy Ákos együttese 2/6-os mutatóval várja a záró két fordulót.

A nem túl lelkes, viszont szépszámú publikum előtt Alexandra Gorbunova duplája nyitotta a találkozót. A volt soproni légiós kosarára Iványi Dalma triplájával felelt meg a Pécs, de az előző kiírásban döntős spanyolok távoli dobásiakkal valósággal szétbombázták a vendégek védelmét.  Így hiába volt éles és éber a két palánk alatti lepattanózásban a Pécs, nem sokat ért vele, a házigazdák jelentősnek mondható előnyükből (21–11), nyolcat meg tudtak őrizni az első negyed végére. (26–18)

A második felvonás eleje a mérkőzés ízét megérző pécsieké volt, akik elsősorban védekezésben tudtak váltani, amellyel nem is tudtak mit kezdeni a spanyolok. Egymás után érte el kosarait a Pécs, és lopta magát közelebb vendéglátójához, de amikor már abszolút „lőtávolon" belülre került az ellen (30–29), megrázták magukat a salamancaiak. Koncentráltabb támadójátékuk pedig elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy a nagyszünetre ismét jelentős előnyt harcoljanak ki maguknak. (44–33)

A harmadik játékrész eleje ismét a vendégeké volt, a hazaiak három és fél perces gólcsendjét kihasználva fel tudtak zárkózni hatpontos hátrányra (44–38), de a hajrában itt is megismétlődött az előző felvonás leosztása, a Salamanca nem húzta magára teljesen a pécsieket. Sőt, olyan biztos előnyre tett szert, amely már-már a mérkőzés eldöntéséhez is elegendőnek tetszett. (59–45)

A negyedik negyedben aztán sorra hibázta el dobásait a spanyol csapat, öt perc alatt csupán három pontot sikerült gyűjtenie, sok támadásnál még dobóhelyzetet sem tudtak kialakítani maguknak a házigazdák. Viszont nem tudta kihasználni ellenfele pillanatnyi rövidzárlatát a Pécs, mert kapkodó játékosai ugyancsak nem túl jó hatásfokkal dolgoztak támadásban.

Két perccel a vége előtt így is öt pontra csökkent a két együttes közötti különbség, a spanyol mester ki is kérte idejét és heves gesztikulálások közepette osztotta meg véleményét és a hátralévő időben követendő taktikai elemeket játékosaival. No igen, könnyed győzelemre számított, aztán igencsak akadozott a gépezet. A végén sajnos már gyorsan peregtek a másodpercek, a rutinos spanyolok előnyük őrzésére rendezkedtek be, amelyet sikerrel valósítottak meg. (70–63)

 MESTERMÉRLEG

Jordi Fernández Sánchez: – Nagyszerűen dolgozott a csapatom, meghatározó játékosaim ezúttal is jól teljesítettek, különösen Willingham.

Fűzy Ákos: – Felemás érzéseim vannak. Büszke vagyok, mert a tavalyi sorozat ezüstérmesének otthonában végig esélyünk volt a győzelemre, de csalódottságra ad okot, hogy hiába játszottunk szervezetten, valami még mindig hiányzik, hogy az ilyen meccseken nyerhessünk.

 

 
NŐI EUROLIGA, CSOPORTKÖR, 8. FORDULÓ
B-CSOPORT
HALCON AVENIDA SALAMANCA – MIZO PÉCS 2010 70–63 (2618, 1815, 1512, 1118)
Salamanca, 3500 néző. V.: Giansanti, (olasz), Hesters (belga), Zwiep (holland)
SALAMANCA: De Mondt 2, Domínguez 7 (3), Gorbunova 11 (3), Willingham 19 (6), Lyttle 14. Cs.: Xargay 2, Torrens 10 (6), Sánchez 3, Podkovalnikova 2. Vezetőedző:  Jordi Fernández Sánchez
PÉCS: Fegyverneky 4, Iványi 9 (3), Bujdosó 2, Vajda 9 (3), Ohlde 15. Cs.: Raksányi, Horváth, Quigley 11 (3), Krnjics 5, Mazzante 8 (6). Vezetőedző: Fűzy Ákos
 
TOVÁBBI EREDMÉNYEK
A-CSOPORT
UMMC Jekatyerinburg–Ros Casares Valencia  82–70 (24–24, 20–11, 22–14, 16–21) 
Cras Basket Taranto–TTT Riga 78–52 (21–11, 14–19, 9–9, 34–13)
TEO Vilnius–Galatasaray  December 17. 
B-CSOPORT  
MKB-Euroleasing Sopron-Bourges Basket 83–73 (23–19, 19–19, 20–20, 21–15)
Gospic–Beretta Famila Schio  65–88 (25–27, 19–16, 12–29, 9–16) 
Wisla Can-Pack Krakkó–ESB Lille Metropole  93–73 (32–17, 20–18, 16–17, 25–21) 
C-CSOPORT 
Good Angels Kosice–Rivas Ecopolis  72–61 (16–19, 21–14, 10–14, 25–4)
KSSE Gorzów–USK Praha  87–72 (28–24, 20–17, 19–20, 20–11)
D-CSOPORT  
Frisco Sika Brno–Tarbes  83–68 (27–24, 21–14, 17–12, 18–18) 
Szpartak Moszkva–Fenerbahce  103–59 (25–14, 32–19, 30–13, 16–13) 
Szeviép-Szeged–Lotos Gdynia  December 17.
A csoportállásokat itt tekintheti meg
Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
4 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
26 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
29 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
52 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik