Pécsi vereség a Schio otthonában

Vágólapra másolva!
2009.12.03. 22:29
Címkék
A női kosárlabda Euroliga 6. fordulójában a Pécs vereséget szenvedett az olasz Schio otthonában. Az első negyedben még vezetett Füzy Ákos csapata, a vendégek azonban három triplával fordítottak. A záró negyedben feljöttünk 59-57-re is, de egyenlíteni már nem sikerült, a hajrá megint a Schióé volt, és 69-62-vel behúzták a mérkőzést.

 

 

Fegyverneky (balra) pontjaival még feljöttünk 57-54-re... (Fotó: Czagány Balázs-archív)
Fegyverneky (balra) pontjaival még feljöttünk 57-54-re... (Fotó: Czagány Balázs-archív)

A pécsiek az Eurolgia első fordulójában otthon hárompontos vereséget szenvedtek a Schiótól, de azóta már kétszer győztek, és szombaton a bajnokságban a nagy rivális Sopront is megverték Iványiék, így a pécsi szurkolók joggal bízhattak abban, hogy Olaszországban is folytatódik a jó sorozat.

A baranyaiak ennek megfelelően kezdték a mérkőzést: Kelly Mazzante rögtön egy triplával nyitott, majd az első néhány percben meg is tartották előnyüket a pécsiek, az amerikai bedobó mellett Fegyverneky Zsófia, Raksányi Krisztina és Iványi Dalma is betalált a mezőnyből.

A pécsiek lendülete hét percig tartott: az első negyed hajrájában 17-15-re még vezettek, ám ekkor a hazaiak váltottak védekezésben, produkáltak egy 9-0-s sorozatot, közte három triplával, így egy negyedet követően már hét ponttal az olaszok jártak előrébb.

A második negyedben sem sikerült közelebb férkőzni a Schióhoz, pedig látszott, hogy egy jó védekezéssel és kemény játékkal szorossá lehetne tenni a mérkőzést, ennek hiányában azonban tizenkét ponttal mentek az olaszok a szünetben.

Problémát jelentett, hogy Iványi már viszonylag korán begyűjtötte negyedik személyi hibáját, így csak kockáztatva lehetett tovább játszatni. A hazaiaknál Laura Macchi és Modju Ngoyisa tartása okozott problémát a Pécsnek. A harmadik negyedet egyébként így is döntetlenre hozta Füzy Ákos csapata.

A záró részben felzárkózott a Pécs, és Fegyverneky zsinórban szerzett hat pontjával 57-54-re jött fel a magyar csapat, sőt nem sokkal később már csak két egység volt a különbség. A hajrá megint a Schióé volt, így pedig nem sikerült az egyenlítés, és a Pécs 69-62-re kikapott.

 NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA
6. FORDULÓ, B-CSOPORT
BERETTA FAMILA SCHIO-MIZO PÉCS 2010 69-62 (24-17, 16-11, 17-17, 12-17) 
Schio, 1000  néző 
 SCHIO: Moro 8, Masciadri 4, Coleman 8/6, MACCHI 18/9, NGOYISA 22. Csere: Pastore 4, Ress, Niewveen 2, Sauret-Gillespie, Ramon 3
PÉCS: Iványi 2, FEGYVERNEKY 13/3, Mazzante 3/3, Vajda 14/6, Ohlde 10. Csere: Raksányi 9/6, Krnjics 4, Quigley 7, Bujdosó, Sarok
Az eredmény alakulása. 3. p: 2-5. 5. p: 10-8. 7. p: 15-17. 13. p: 29-17. 15. p: 34-20. 18. p:  40-23. 23. p: 42-33. 27. p: 48-41. 35. p: 57-54. 37. p: 59-57. 40. p:  67-57

 

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
3 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
3 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
3 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
4 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
4 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
5 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
5 órája
Ezek is érdekelhetik