Női kosárlabda: hosszabbítottak a Győrt irányító Tapodival

Vágólapra másolva!
2009.12.22. 14:03
Címkék
A SEAT Lami-Véd Győr kosárlabdacsapatának vezetősége három évvel meghosszabbította Tapodi Péter vezetőedző szerződését. Erről a klub hivatalos közleményben számolt be.
„Kifejezetten sikeres félévet zárt a Seat Lami-Véd női kosáregyüttese, amely csoportgyőztesként jutott az Európa-kupa legjobb 32 csapata közé, a hazai pontvadászatban pedig egy ponttal van csak lemaradva a listavezetőtől, úgy, hogy közben legyőzte a pécsieket. A szakmai munka sikerét jelzi az is, hogy immár több mint 300 gyermek sportol az egylet különböző korosztályos alakulataiban. A klub vezetősége ezért abban állapodott meg Tapodi Péterrel, hogy a vezetőedző szerződését újabb három évvel, azaz 2013-ig meghosszabbítják. A nyugodt, kiszámítható, hosszú távú építkezés jegyében a  felnőttcsapatnak jó esélye van arra, hogy a közeljövőben sikerrel harcoljon az érmekért mindkét hazai versenysorozatban és a nemzetközi porondon” – szól a közlemény.
Legfrissebb hírek

A túlélés diadala, Rocky és a zombik – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása

Egyéb egyéni
3 perce

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
5 perce

Szerelem az olimpia idején – Olga Fikotová és Harold Connolly

Képes Sport
24 perce

Rapport Richárd is asztalhoz ül a rapid és villámsakk-világbajnokságon

Egyéb egyéni
26 perce

Jövőre befedik a kecskeméti Széktói Stadion lelátóját

Labdarúgó NB II
55 perce

Gyász: elhunyt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Angol labdarúgás
1 órája

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
1 órája

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik