Hazai pályán az első győzelemért

Vágólapra másolva!
2009.11.19. 12:52
Címkék
A Szeviép-Szeged a török Fenerbahce ellen hazai pályán is bemutatkozik a női kosárlabda Euroligában. Bencze Tamás, a csapat vezetőedzője szerint nagyon nehéz hatosba kerültek, amelyben már néhány győzelem megszerzése is siker lenne: ebből az elsőre már a mai mérkőzésen esély nyílhat.

 

Németh Bernadették (jobbra) első győzelmükre készülnek az Euroligában (Fotó: Mirkó István – archív)
Németh Bernadették (jobbra) első győzelmükre készülnek az Euroligában (Fotó: Mirkó István – archív)

A „várakozásnak megfelelően" két vereséggel rajtolt a női Euroligában az újonc Szeviép-Szeged. Pedig már az első meccsén közel járt a sikerhez, egy ponttal (80–81) kapott ki a francia Tarbes vendégeként. Aztán az élet közbeszólt, Sabtaj von Kalmanovicsnak, a Szpartak Moszkva tulajdonosának meggyilkolása miatt elmaradt a hazai bemutatkozás, így megint idegenbeli túra következett – újra vereséggel. Tegyük hozzá, a lengyel Gdynia játékosai remek napot fogtak ki, mezőnyből minden második dobásuk célba ért, s a büntetőket is 90 százalékos pontossággal értékesítették, így összességében tisztesnek mondható a Tisza-partiak szereplése (61–74). Ugyan korai még messzemenő következtetéseket levonni, sokakban felvetődik a kérdés: képvisel-e a Szeged ehhez a szinthez megfelelő játékerőt?

Csütörtökön talán közelebb kerülünk a válaszhoz, a szegedi drukkerek végre saját csarnokukban is láthatják együttesüket, amely a Fenerbahcét látja vendégül első hazai mérkőzésén. A törökök jól kezdtek, Isztambulban legyőzték a Gdyniát, ám a folytatásban kikaptak Brnóban és hazai pályán a Szpartaktól. A 2005 óta egymás után ötször bajnoki címet szerző csapat játéka elsősorban az ausztrál szépségre, a világbajnok Penny Taylorra és az amerikai Nicole Powellre épül.

„Jól induló csapat a Fenerbahce, Taylor és Powell rendkívül erőszakosan támadja a gyűrűt. Az elveszített labdákat kellene kontrollálnunk, hogy a törökök minél kevesebbszer tudjanak rendezetlen védelem ellen támadni. Persze az is fontos, hogy a Gdynia elleni hibáinkat kiküszöböljük, vagyis a külső és belső dobásaink arányban legyenek. Nálunk legalább két extra teljesítményre lesz szükség ahhoz is, hogy szoros meccset játszhassunk" – vélekedett Bencze Tamás, a Szeviép vezetőedzője.

A szakember szerint újonc együtteséről már kezdetben elpártolt a szerencse, hiszen a legerősebb csoportba került, ám az első két összecsapás alapján úgy látja, nincs szégyenkeznivalójuk, helyük van a legjobbak között.

„Pokoli nehéz hatosba kerültünk, a címvédő Szpartak Moszkva esélyese az Euroligának, valamint a Brno, a Fenerbahce és a Gdynia is van olyan rerős, hogy a négyes döntőt célozza meg. Szerintem van keresnivalónk, de persze a földön kell maradnunk, a realitás alapján néhány győzelem elérése már siker lenne" – tette hozzá Bencze.

Az Euroliga többi csoportjának programját és állását itt tekinthetik meg. 

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Brno   4 3 1 298:295   7
2. Szpartak Moszkva   3 3          – 264:201   6
3. Gdynia   4 2 2 286:287   6
4. Tarbes   4 1 3 267:304   5
5. Fenerbahce   3 1 2 215:229   4
6. Szeged   2   –
2 141:155   2
Legfrissebb hírek

Török bundabotrány: újabb 26 embert letartóztattak

Minden más foci
36 perce

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
45 perce

„A természetem kubai, a szívem magyar” – Navarrete József hatvanéves

Egyéb egyéni
1 órája

Távozott a Dunaújvárosi Acélbikák házi gól- és pontkirálya

Jégkorong
1 órája

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
2 órája

Az egyik szeme sír, a másik nevet a világbajnokság után

Csupasport
2 órája

A Liverpool sztárigazolásai csalódást okoztak; nagy fogás Madridban, Münchenben és Manchesterben

Minden más foci
2 órája

Nikola Jokics karácsonyi ajándéka: 56 pont a Minnesota ellen

Amerikai sportok
3 órája
Ezek is érdekelhetik