Spanyol újoncfricska a magyar bajnoknak

Vágólapra másolva!
2009.11.18. 19:39
Címkék
A női kosárlabda Euroliga C-csoportjának negyedik fordulójában az MKB-Euroleasing Sopron hazai pályán hétpontos vereséget szenvedett a spanyol Rivas Ecópolistól. A magyar bajnoki címvédő másodszor kapott ki a sorozatban, először hazai pályán, de másodszor egymást követően, az Euroliga újonca tovább őrzi hibátlan mérlegét.

Kemény csatát hozott a soproni mérkőzés, amelyből az elszántabb és higgadtabb spanyol együttes jött ki győztesen (Fotó: Korponai Tamás)
Kemény csatát hozott a soproni mérkőzés, amelyből az elszántabb és higgadtabb spanyol együttes jött ki győztesen (Fotó: Korponai Tamás)

Kiegyenlített csatát hozott az első negyed, mindkét együttes próbálkozott, de nem tudott érvényt szerezni akaratának.

A Sopron elvállalta az egy-egy elleni játékot, jól jöttek a zárások, de azért látszódott: ez a spanyol csapat nem véletlenül áll három fordulót követően hibátlan mérleggel az első helyen.

A második negyed eleje egyértelműen a spanyoloké volt, akik meg is léptek. Székely Norbertnek gyorsan ki is kellett kérnie az idejét, hogy csapata sorait rendezze.

Elöl teljes tanácstalanság jellemezte a soproniak játékát, kevés volt a mozgás, a fantázia, az akaraterő. A vendégek pedig semmi különöset nem csináltak, csupán éltek az ajándékba kapott lehetőséggel.

Miután a Sopron támadójátéka szétesett, hátul bizonytalanná vált a házigazdák védekezése, a vendégek sorra érték el a pontjaikat. Ha picit koncentráltabbak, pontosabbak, tetemes előnyre is szert tehettek volna. Öt perc alatt két mezőnypontnál jártak a soproniak ebben a felvonásban…

A második soproni időkérés után hasonló „cselhez" folyamodott a spanyolok trénere is. Hiába. Amber Holt triplája után az utolsó perchez érve felsejlett a fordítás, de legalább az egyenlítés (31–32), a nagyszünetre mégis ötpontos hátránnyal (31–36) vonulhatott a Sopron. Megérdemelt volt a vendégek vezetése.

 SZÉKELY: MEGÉREZTÜK MILOVANOVICS HIÁNYÁT
 „A zónával alaposan megleptek minket a spanyolok, játékunkból pedig pont az az elem hiányzott, a sérült Jelena Milovanovics hiányával, amellyel válaszolni tudtunk volna az ellenfél védekezésére. Azért adódott pár esélyünk a mérkőzés folyamán, de nem tudtunk élni vele, elmaradtak a labdaszerzések" - értékelt Székely Norbert soproni tréner a Sport Tv-ben. 

Villámrajt a harmadik negyed elején: a lelkes hazaiak egy 6–0-s szériával átvettek a vezetést. Megzavarta a gyorsan eltékozolt előny a vendégeket, akik kapkodóvá válták, ennek egy gyors időkéréssel próbáltak gátat vetni. Székely Norbert is sokkal visszafogottabb arcát mutatta, mint a második negyed időkéréseinél, ott bizony nyomdafestéket nem igen tűrő stílusban próbált ébresztőt fújni, mielőtt takarodóra küldték volna övéit a spanyolok.

Végül 15-4-es etap után éledeztek a vendégek, akik szívós munkával ismét vissza tudták venni a vezetést. Néhány játékvezetői ítélet borzolta hazai oldalon a kedélyeket, ami támadófault volt itt, a védőszabálytalanság amott, de nem zökkent ki ritmusából a Sopron. A záró részhez érkezve egy pontot meg tudott őrizni előnyéből a Rivas (46-47).

 HONTI KATA: NEM TUDTUK LEREAGÁLNI A SPANYOL ZÓNÁT
„Sok összetevője van a vereségünknek, a spanyolok zónájának nem találtuk meg az ellenszerét, amire nem is készültünk, így nem tudtuk lereagálni, nem tudtunk gyorsítani a támadójátékunkon. A sérült Jelena Milovanovics hiányát nagyon megéreztük" - mondta a Sport Tv-ben Honti Kata, a hazaiak legjobba, aki vállsérüléssel vállalta a játékot.

Pokolian nehéz negyedik felvonás várt a Sopronra, ha ki akart csiholni magának valamit a találkozóból, márpedig ez feltett szándéka volt a vendéglátónak. Nemigen engedte azonban közel magához a Rivas a Sopront, így utóbbiak az addig nem sok pontot hozó kinti dobásokra kényszerültek, ez a húzás pedig bejött: két triplával és egy távoli kétpontossal máris ott volt ellenfele nyakán a hazai gárda. Egy pont volt a hátránya a vendéglátóknak (56–57), kevesebb, mint öt perc volt a találkozóból.

Székely újabb időt kért: megkeverte a sorokat és labdaszerzést kért játékosaitól. Mégis a rutinos arcát felmutató Rivas játszott nagyobb önbizalommal, ennek pedig győzelem lett a jutalma.

A három mérkőzés után nyeretlen MiZo Pécs 2010 a szintén győzelem nélkül álló horvát Gospic otthonában azzal a nem titkolt céllal lépett pályára, hogy egy sikerrel még legyen esélye a továbbjutást érő helyek egyikére érni.

A találkozó rendkívül sok pontatlansággal indult, a pécsiek Ohlde kosaraival haladtak, míg a horvátok Thomas triplával tartották magukat, sőt az 5. percben miután a vezetést is megszerezték, Fűzy Ákos vezetőedző időt is kért.

A negyed hátralévő részében folytatódott a két főszereplő dobópárbaja, a 27–22-es magyar vezetéssel záruló játékrészben Ohlde 13, Thomas 11 pontot szórt. A második negyedet jobban kezdő hazaiak egy perc alatt megfordították az állást, míg a pécsiek a 6. percig nem tudtak újabb pontokat szerezni (30–27).

A második félidőt azonban már újra a pécsiek várták előnnyel, és bár időnként a házigazdák még meg tudták közelíteni a magyarokat, végül Vajda és Ohlde pontjainak, és Iványi fantasztikus kiszolgálásának köszönhetően minden rohamot visszavertek, és győzelemmel zárták a horvátországi fellépést.

 NŐI KOSÁRLABDA EUROLIGA, 3. FORDULÓ
C-CSOPORT
MKB-EUROLEASING SOPRON–RIVAS ECÓPOLIS (SPANYOL) 63–70 (18–17, 13–19, 15–11, 17–23)
Sopron, 1200 néző
SOPRON: KRIVACSEVICS 15, HONTI 13, Horti 8, Holt 9, Miljkovics 7. Cs: Varga Zs., Eördögh 6, Semsei 5. Edző: Székely Norbert
ECÓPOLIS: Bermejo Moreno 7, Dubljevic 10, Újhelyi 6, LANGHOME 22 Cruz 8. Cs: Abalde, Eldebrink 1, JOENS 16, G. García. Edző: Javier Fort
B-CSOPORT
Gospic Croatia (horvát)–MiZo Pécs 2010 68–74 (22-27, 14-14, 23-24, 9-9)
Gospic, 678 néző
GOSPIC: JELAVIC 20, Ivezic 7/3, Jurcevic 8/6, Augustine 13/3, THOMAS 16/12. Cs: Bogoje 2, Papamichail 2, Salopek. Edző: Stipe Bralic
PÉCS: IVÁNYI 6, Fegyverneky 2, Mazzante 9/9, VAJDA 20/6, OHLDE 21. Cs: QUIGLEY 12/6, Bujdosó 4, Sarok, Krnjic, Raksányi. Edző: Fűzy Ákos
 TOVÁBBI EREDMÉNYEK
A-CSOPORT  
Cras Basket Taranto–Ros Casares Valencia   78–69 
TEO Vilnius–TTT Riga  68–74
UMMC Jekatyerinburg–Galatasaray   69–54
B-CSOPORT  
Halcon Avenida Salamanca–ESB Lille Metropole   94–53 
Wisla Can-Pack Krakkó–Beretta Famila Schio   83–72 
Gospic–Mizo Pécs 2010   68–74 
C-CSOPORT   
KSSE Gorzow–Bourges Basket   49–39 
Good Angels Kosice–USK Praha   73–70 
MKB-Euroleasing Sopron–Rivas Ecopolis   63–70
D-CSOPORT  
Szeviép-Szeged–Fenerbahce   nov. 19.
Frisco Sika Brno–Lotos Gdynia   83–72
Szpartak Moszkva–Tarbes   81–56
 A B-CSOPORT ÁLLÁSA 
1. Wisla Can-Pack Krakow  4 4 0 310:281  8
2. Halcón Avenida Salamanca  4 3 1 298:230  7
3. Beretta Famila Schio  4 3 1 313:284  7
4. Mizo Pécs 2010  4 1 3 267:280  5
5. Lille Metropole  4 1 3 267:322  5
6. Gospic  4 0 4 255:313  4
 A C-CSOPORT ÁLLÁSA  
1. Rivas Ecópolis  4 4 0 312:257  8
2. Bourges Basket  4 2 2 238:218  6
3. USK Prague  4 2 2
302:288  6
4. MKB Euroleasing Sopron  4 2 2
271:279  6
5. Good Angels Kosice  4 1 3 247:282  5
6. Gorzow  4 1 3 252:298  5
Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
5 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
26 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
30 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
52 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik