Rövid volt a pad, kikapott a Szeviép-Szeged

Vágólapra másolva!
2009.11.12. 20:31
Címkék
A Szeviép-Szeged a lengyel Gdynia vendégeként 74–61-es vereséget szenvedett a női kosárlabda Euroliga 3. fordulójában.

Az Euroligában újoncnak számító Szeged a 3. fordulóbban lejátszotta második meccsét is a legrangosabb női sorozatban (Bencze Tamás csapata a 2. fordulóban a Szpartak Moszkva ellen lépett volna pályára, de az oroszok elnöke, Sabataj von Kalmanovics halála miatt elhalasztották a mérkőzést).

Az első fordulóban a francia Tarbes otthonában drámai végjátékban egypontos vereséget szenvedő szegediek számára nem kezdődött jól a lengyelországi kirándulás, ugyanis a delmagyar.hu beszámolója szerint a házigazdák a szabályokkal ellentétben nem biztosítottak edzéslehetőséget a meccs helyszínén a magyar bajnokság ezüstérmese számára.

A találkozó ennek ellenére nem kezdődött rosszul a Szeged számára. Az első kosarat ugyan a hazaiak szerezték, de Németh Bernadett triplájával gyorsan fordított a vendégcsapat és mivel nem sokkal később Fürész Emőke is betalált kintről, majd a litván Sipaviciute és a horvát Iva Ciglar is dobott egy-egy duplát, így három perc után 10–4-re vezetett a vendégcsapat.

A szegediek lendülete azonban nem tartott sokáig. A lengyeleknél az amerikai Shameka Christon szerzett egymás után két triplát, majd az ausztrál Erin Phillips szerzett pillanatok alatt öt pontot, így egy negyed után a jó kezdés ellenére tízpontos hátrányban volt a Szeged.

A második játékrészt két ponttal a Szeged nyerte, 20 perc után 39–31-re vezettek a hazaiak, és ekkor úgy tűnt, lehet keresnivalójuk a nagyon fegyelmezetten játszó Tisza-parti lányoknak.

A folytatásban azonban szétesett Fürészék játéka, akik nem tudták tartani Magdalena Lecijewskát és a már említett Christont, de a Sopron korábbi játékosa, a szerb Ivana Matovics és a korábbi pécsi bedobó, a horvát Emilija Podrug is jó teljesítményt nyújtott a hazaiaknál.

Bencze Tamás nem tudta megfelelően frissíteni együttesét, és ahogy a kulcsemberek elfáradtak, úgy nőtt a különbség a két csapat között. A Gdynia többször is közel járt a húszpontos előny megszerzéséhez, és bár ezt végül nem érte el, így is magabiztos, 74–61-es győzelmet aratott.

A másik mai magyar érdekeltségű meccsen a Pécs otthon kapott ki a spanyol Salamancától.

Ezzel mindhárom magyar csapat vereséggel fejezte be a 3. fordulót, a Sopron tegnap Bourges-ban kapott ki. 

 NŐI KOSÁRLABDA
D-CSOPORT, 3.FORDULÓ
LOTOS GDYNIA (lengyel)–SZEVIÉP-SZEGED 74–61 (28–18, 11–13, 21–11, 14–19)
Gdynia, 2000 néző. V: Rizsik (ukrán), Ganyijev (orosz), Berler (svéd)
GDYNIA: Pawlak 3/3, Tomialowicz 6/6, CHRISTON 17/15, LECIEJEWSKA 17, Matovics 12. Cs: PODRUG 6, Beard 2, Sosnowska 2, Phillips 9/3. Edző: Jacek Winnicki
SZEGED: Ciglar 4, NÉMETH B. 10/6, FÜRÉSZ E. 13/6, Zserzserunova 6, Sipaviciuté 14. Cs: Laczi 3/3, Vincze V. 2, Horváth Zsu. 9/9. Edző: Bencze Tamás
Az eredmény alakulása. 4. p.: 7–14. 14. p.: 34–18. 18. p.: 34–29. 26. p.: 53–39. 33. p.: 67–51
MESTERMÉRLEG
Bencze Tamás: – Büszke lehetek a lányokra, hiszen erős ellenféllel szemben álltak helyt. Harminc percig partiban voltunk a lengyelekkel, de utána hullámvölgybe kerültünk. Jó úton haladunk, hogy megnyerjük első euroligás meccsünket.
A D-CSOPORT TOVÁBBI EREDMÉNYEI   
Fenerbahce SK (török)–Szpartak Moszkva Region (orosz) 74–88 
Tarbes Gespe Bigorre (francia)–Frisco Sika Brno (cseh) 62–70
A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Gdynia 3 2 1 214:204 5
2. Brno 3 2 1 215:223 5
3. Moszkva 2 2 183:145 4
4. Tarbes 3 1 2 211:223 4
5. Fenerbahce 3 1 2 215:229 4
6. SZEGED 2 2 141:155 2
Legfrissebb hírek

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
12 perce

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
33 perce

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
37 perce

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
59 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
1 órája

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
1 órája

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik