Nem hosszabbít a szövetség Rátgéberrel

Vágólapra másolva!
2009.09.10. 08:41
Címkék
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnöksége úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a női válogatott kapitánya, Rátgéber László lejárt szerződését. Utódja Székely Norbert, az MKB-Euroleasing Sopron vezetőedzője lehet.
Rátgéber Lászlónak megköszöni a munkát az MKOSZ (Fotó: Mirkó István, archív)
Rátgéber Lászlónak megköszöni a munkát az MKOSZ (Fotó: Mirkó István, archív)

 

Váratlan hír érkezett: a szövetség elnöksége úgy határozott, elismeri, egyúttal megköszöni Rátgéber László női szövetségi kapitány munkáját, és új szakvezetőre bízza legjobb női kosarasaink irányítását. Természetesen megkerestük Berényi Jánost, az MKOSZ elnökét, aki készségesen nyilatkozott:

„Az elnökség megtárgyalta és elfogadta Rátgéber László szakmai beszámolóját az előző évről, és az alábbi megállapításokat tette. Az elvárásoknak nem tett eleget a csapat az Európa-bajnokságon, miután valamennyi meccsét elveszítette, és nem jutott a legjobb tizenkettő közé. Ennek számos szakmai oka van, például hogy nem sikerült Ujhelyi Petrát, Németh Bernadettet és Honti Katát beépíteni, de megemlíthetném azt is, hogy a költségek és a ráfordítás nem volt arányban az eredményekkel. A női válogatott csaknem negyvenötmillió forintba került a szövetségnek, a jövőben kicsit kevesebb pénzből szeretnénk kihozni a költségeket. Rátgéber szerződése lejárt, és nem hosszabbítottuk meg, aminek az is az oka, hogy a következő évben is a Szpartak Moszkvát irányítja, ami hatalmas dolog, ám emiatt nem tud annyi időt szakítani a válogatottra, amennyi szükséges."

A szövetség első embere azt is elmondta, hogy az elnökség Székely Norbertet, az MKB-Euroleasing Sopron vezetőedzőjét kéri fel szövetségi kapitánynak.

„Továbbra is olimpiai ciklusban gondolkodunk, s úgy véljük, a kétezer-tizenkettes, londoni játékokra ki lehet juttatni a csapatot" – tette hozzá az elnök.

Székely Norbertet is megkerestük, aki miután hivatalosan is értesült az elnökségi döntésről, így  nyilatkozott a Nemzeti Sportnak: „Mondanom sem kell, hatalmas megtiszteltetés, hogy felkértek a szövetségi kapitányi munka ellátására. Mindazonáltal a részletek kidolgozása még várat magára, az elkövetkező napokban tárgyalok majd erről az illetékesekkel."

Maga Rátgéber László lapunk munkatársától értesült a döntésről. „Velem nem tudatta senki... Nem tudok most mit mondani, ne haragudjon…" – kommentált.

Legfrissebb hírek

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
3 perce

Villamossal viszik körbe Budapesten a Red Bull Showrunra érkezett versenyautókat

F1
9 perce

Szerbiai tornával készült az U19-es válogatott az Eb-selejtezőre

Magyar válogatott
28 perce

A rekordmeleg miatt módosult a hétvégi versenyek kezdési időpontja az atlétikai vb-n

Atlétika
33 perce

Sportlövő vk: Döntős magyar helyezések

Egyéb egyéni
59 perce

Olaszországban is csatázhatunk a vb-részvételért – a pótselejtezőn át pokolian nehéz út vezethet Amerikába

Magyar válogatott
1 órája

Messi, Haaland, Bryant, Ronaldo – velük készül visszavonulására a legendás pankrátor

Egyéb egyéni
1 órája

Visszavonult a világbajnok kapus

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik