Kupa Dunán inneni csapatoknak

A jelek szerint nemcsak a játékospolitikában (Magyarországon még sosem látott idegenlégiósokat szólítottak a csatatérre), hanem a felkészülési tornák terén is új útra lépett a Marso-Vagép Nyíregyháza KK. Az élvonalbeli férfi kosárlabda-csapat tavaly ilyenkor szinte „elbújt" a honi mezőny elől, és jobbára külföldi gárdákkal mérte össze erejét. A mostani felkészülési időszakban viszont kizárólag magyar ellenfelei lesznek a bajnoki rajt mellett a Közép-európai Ligára is készülő legénységnek, a sor szerdán, a hazai rendezésű tornájával kezdődik. Méghozzá a négy Dunától keletre eső élvonalbeli csapat részvételével.
A 11. Grand Spedition-kupán már teljes lesz a nyíregyháziak kerete, miután a három tengerentúli légiós (az amerikai irányító Donta Gennie és bedobó William Byrd, valamint a kanadai center Jeffrey Ferguson) után a 23 éves szerb center, Marko Pavlovics is végleg befutott a szabolcsi megyeszékhelyre. Így aztán elvileg a nyíregyháziak lesznek a legerősebbek a szerdától péntekig tartó viadalon, hiszen a többiek közel sem a teljes kerettel érkeznek.
Még a Kecskemét csapata hasonlít leginkább a bajnokság előtti állapothoz, Sztojan Ivkovics a hírek szerint „csak" két játékosa, Ian Johnson és Bencze Zoltán szolgálataira nem számíthat. A két, tornagyőzelemre is esélyes gárda már a szerda esti programban megmérkőzik egymással.
Szolnokon sok a gond, hiszen a külföldiek fele még meg sem érkezett, a magyar sorban pedig sok a sérült, így Horváth Imre több szerepet szánhat a fiataloknak. Debrecenben még nem választották ki a külföldiek többségét, így Fodor Péter edző magyar játékosait vetheti be a nyíregyházi tornán, amelyen külön díjazzák majd a legjobb egyéni teljesítményeket is.
| A nyíregyházi férfi felkészülési torna menetrendje |
| Szerda, 17.00: Debreceni EKE–Szolnoki Olaj KK. 19.00: Marso-Vagép Nyíregyháza KK–Kecskemét KSK. |
| Csütörtök, 17.00: Debreceni EKE–Kecskemét KSK. 19.00: Marso-Vagép Nyíregyháza KK–Szolnoki Olaj KK. |
| Péntek, 16.00: Kecskemét KSK–Szolnoki Olaj KK. 18.00: Marso-Vagép Nyíregyháza KK–Debreceni EKE. |
| 11. Grand Spedition kupa, férfitorna, Nyíregyháza (szept 2-4) | ||
| Résztvevők: Szolnok, Debrecen, Kecskemét, Nyíregyháza. | ||
| 13. Pipelife kupa, férfitorna, Debrecen (szept 10-12) | ||
| Debrecen, Salgótarján, Szolnok, Nyíregyháza | ||
| 6. Pécsi kupa, férfitorna, Pécs (szept 10-12) | ||
| Kaposvár, Kecskemét, Novi Sad (szerb) | ||
| Mogyorósy Szilárd emléktorna, férfitorna, Körmend (szept 11-12) | ||
| Fürstenfeld (osztrák), Oberwart (osztrák), Zalaegerszeg, Körmend | ||
| Sió kupa, női torna, Szekszárd (szept 11-13) | ||
| (Szekszárd, BSE, Vasas-Csata, Pécs, Baja) | ||
| Albacomp kupa, férfitorna, Székesfehérvár (szept 16-18) | ||
| Albacomp, Atomerőmű, Dombóvár, Pezinok (svk) | ||
| Göcsej kupa, férfi és női torna, Zalaegerszeg (szept 17-20) | ||
| nők: Brno, Győr, Pécs, Zala Volán | ||
| férfiak: Sopron, Falco, Körmend, Zalaegerszeg, Szolnok, Sarajevo (szerb), Hódmezővásárhely, Crosno (lengyel) | ||
| Gazdavár kupa, férfitorna, Kecskemét (szept 17-19) | ||
| Nyíregyháza, Kecskemét, Pécs, Temesvár (román) | ||
| Krasznai kupa, női torna, Sopron (szept 17-19) | ||
| Sopron, Pécs, Szeged, Besiktas (török) | ||
| 33. Szent Sándor Emléktorna, férfitorna, Salgótarján (szept 18-20), | ||
| Salgótarján, Debrecen, Banská Bystrica (svk), Spisska Nova Ves (szlovák) | ||
| Krasznai kupa, férfitorna, Sopron (szept 24-26) | ||
| Sopron, Falco, SMAFC, Klosteneuburg (osztrák) | ||








