Férfi kosárlabda: a ZTE névszponzora egy évvel hosszabbított

Vágólapra másolva!
2009.09.30. 17:24
null
Visszatért Zalaegerszegre Louis Hinnant is
Címkék
Még el sem kezdődött a férfiak 2009–2010-es kosárlabda-bajnoksága, de a zalaegerszegiek máris elkönyvelhettek egy hatalmas sikert: névadó szponzorként újabb egy esztendőre maguk mellett tudhatják a Zalakerámiát.

A jelek szerint a legutóbbi évadban elért bronzérem meggyőzte a névadó szponzort a folytatásról, szerda kora délután ugyanis bejelentették, hogy újabb egy esztendőre megállapodott a ZTE férfi kosárlabdacsapata és a Zalakerámia Zrt. A cég három évvel ezelőtt vállalt szerepet a sportágban, s bár az első két idény eredményei – előbb a hetedik, majd a tizenegyedik pozícióban zárt az együttes – nem voltak túl rózsásak, a harmadik szezon harmadik helye már elismerést érdemel.

„A csapat körüli több pozitív változás, illetve az eredményesség egyaránt kellett ahhoz, hogy újabb egy évre megegyezzünk – árulta el Márton Péter, a Zalakerámia Zrt. elnök-vezérigazgatója. – Most egy esztendőre szóló megállapodást kötöttünk, és bár a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben még ennyi időre is nehéz tervezni, nem zárkózunk el a további együttműködéstől sem."

„A Zalakerámia szerepvállalása sokat segít abban, hogy erős csapatot építhessünk – mondta Bodrogi Csaba sportigazgató. – Nagyon fontos, hogy együtt maradt a legutóbbi évad együttesének gerince. A magyar kosarasok közül csak Kámán Tamás és Gáspár Dávid szerződése járt le, velük pedig gyorsan megegyeztünk. Visszatért Louis Hinnant és Calvin Watson, a két amerikai játékos, s az eddig tapasztaltak alapján jó húzásnak tűnik a harmadik légiós, a szintén tengerentúli Kyle Wilson igazolása is. Noha fantasztikus eredmény a tavasszal megszerzett bajnoki bronzérem, butaság lenne kijelenteni, hogy bérelt helyünk lesz a legjobb négy között, ezért az első nyolc közé jutás az elsődleges cél."

A felkészülési mérkőzéseken mutatott forma – hogy mást ne mondjunk, a ZTE megnyerte a Göcsej-kupát – legalábbis biztató, Völgyi Péter gárdájával alighanem a szombaton kezdődő idényben is számolni kell. A szerdai sajtótájékoztatón szó esett arról is, hogy több közös meccset rendeznek az egerszegi női csapattal, a ZTE NKK-val: így lesz ez már szombaton is, amikor a férfiak a Kaposvárt (19.00), míg a hölgyek a Ceglédet (16.45) fogadják.

Legfrissebb hírek

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
15 perce

Holtan találtak rá a Palermo korábbi elnökére

Olasz labdarúgás
35 perce

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
44 perce

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Major Veronika közel a döntőhöz a ningpói világkupaversenyen

Egyéb egyéni
1 órája

Kosárlabda: Ocsenás Móna új fejezetet nyitott a karrierjében Sopronban

Utánpótlássport
1 órája

Jelentős elitligás tapasztalattal rendelkező középpályást igazolt a DVSC

Labdarúgó NB I
1 órája

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2 órája
Ezek is érdekelhetik