Női kosárlabda: Fegyverneky Zsófia visszatért a MiZo Pécshez

Vágólapra másolva!
2009.08.25. 15:03
Címkék
A női kosárlabda-bajnokságban szereplő MiZo Pécs 2010 a hivatalos honlapján bejelentette, hogy visszatér a csapathoz a válogatott hátvéd, Fegyverneky Zsófia, aki tavaly nyáron szerződött Pécsről a cseh Brnóhoz.

Rózsa Gábor ügyvezető elmondta, hogy egyéves megállapodást kötöttek a pécsi nevelésű játékossal, aki kedden már be is kapcsolódik a Fűzy Ákos, Zseljko Djokics és Perlaki Mónika erőnléti edző által irányított alapozásba.

A MiZo Pécs 2010 ügyvezetője már tavaly nyáron, amikor a játékos a távozását bejelentette, úgy fogalmazott: reméli, nem véget ér, csupán egy időre megszakad Fegyverneky Zsófia pécsi szerepvállalása.

„Nagyon örülök, hogy egy év kitérő után visszatért csapatunkhoz Zsófi, aki sokat segíthet majd a céljaink elérésében, a bajnoki cím visszahódításában, a Magyar Kupa megvédésében és a jó Euroliga-szereplésben" nyilatkozta Rózsa Gábor a 25 éves kosaras visszatéréséről.

 

Legfrissebb hírek

Premier League: Liverpool–Wolverhampton Wanderers

Angol labdarúgás
42 perce

Vonn és társai – legendák, akik visszatértek a csúcsra

Téli sportok
48 perce

Ratajski nagyot fordított Plaisier ellen, elsőként nyolcaddöntős a darts-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
1 órája

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
1 órája

Félollózós találat, bombagól vagy gyönyörű emelés? Szavazzon az NB II legszebb őszi góljára!

Labdarúgó NB II
1 órája

A Parma nyert, a Fiorentina maradt az utolsó helyen a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
1 órája

Öttusa: Tamás Eb-címet védett és vb-bronzot nyert a juniorok között

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik