A Pécs kapta a szabad kártyát: három magyar csapat indul az Euroligában

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.07.13. 12:41
Címkék
A MiZo Pécs 2010-nek juttatott szabad kártyával eldőlt, hogy három kosárlabdacsapat képviseli Magyarországot a női Euroliga következő idényében.
A Pécs szurkolói örülhetnek, az Euroligában is bíztathatják a csapatot
Fotó: Mirkó István (archív)
A Pécs szurkolói örülhetnek, az Euroligában is bíztathatják a csapatot
A Pécs szurkolói örülhetnek, az Euroligában is bíztathatják a csapatot
Fotó: Mirkó István (archív)
A Pécs szurkolói örülhetnek, az Euroligában is bíztathatják a csapatot

A bajnok MKB-Euroleasing Sopron és a döntős Szeviép-Szeged alanyi jogon kapta meg az indulási jogot, a pécsiek csatlakozásáról pedig honlapjuk számolt be hétfőn.

Eszerint eredményesen zárultak a klub törekvései, és a tárgyalások eredményeképpen – mint azt az európai szövetség hivatalos levélben tudatta velük – a baranyaiak tagjai lesznek a 24 csapatos mezőnynek.

A FIBA Europe a korábban nevesített 22 csapat mellett két szabad kártyát bocsátott ki, ezekért a mecsekaljaiakon kívül a lengyel Kraków, a török Besiktas és a spanyol Rivas Ecópolis versengett. Az illetékesek végül a MiZo mellett a spanyol újonc indulásáról döntöttek, bár egyes hírek arról szólnak, hogy a Kraków is euroligás marad második számú lengyel csapatként.

Az alapító tagnak számító pécsiek így továbbra is jelen lesznek az 1997 óta működő elitsorozatban, ezt rajtuk kívül csak a cseh Brno, valamint a francia Bourges mondhatja el magáról.

Eddig egy idényben fordult elő, hogy három magyar együttes volt érdekelt a kontinentális csúcsligában: a 2004–2005-ös szezon során a Pécs és a Sopron mellett a Szolnoki MÁV-Coop SE próbált szerencsét.
Legfrissebb hírek

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
2 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
3 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
3 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Fazekas Gergő szerint minden egyes labdának jelentősége volt a Szeged ellen

Kézilabda
4 órája

Remek második félidővel nyert a Füchse Berlin a Nantes ellen a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
4 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Trabzonspor bejelentette André Onana érkezését

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik