Nemcsak a labdarúgóknál bonyolult a tévés szerződések ügye

Vágólapra másolva!
2009.07.12. 11:50
Címkék
Először a Nemzeti Sportban jelent meg a jó hír pénteken, hogy végre képernyőre kerül a magyar kosárlabda. Ám máris itt a cáfolat – és épp a szövetség elnökétől.
Aki nem volt ott, az csak fényképen láthatta az idei bajnoki döntőt
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Aki nem volt ott, az csak fényképen láthatta az idei bajnoki döntőt
Aki nem volt ott, az csak fényképen láthatta az idei bajnoki döntőt
Fotó: Czagány Balázs (archív)
Aki nem volt ott, az csak fényképen láthatta az idei bajnoki döntőt

Erre vártak a szurkolók, klubhovatartozástól függetlenül, esztendők óta: arról kaptunk hírt a héten, hogy végre képernyőre kerül a magyar kosárlabda, méghozzá rendszeresen.

„Annyira friss még minden, csütörtökön írta alá Fülöp Tibor a tagozattá alakuló férfiliga részéről, míg a női nevében Bodrogváry Iván már hétfőn. Úgy alakult, hogy női vonalon történő három évtizednyi ténykedés után elvállaltam a kecskeméti férficsapat menedzselését, és egy médiában jártas barátommal beszélgettem, amikor szóba került, hogy az idén nem adta a televízió a férfidöntőt. Egyik országos csatorna sem, márpedig ilyen emberemlékezet óta nem fordult elő. Mondtam, ez óriási hátrány nekünk a többi csapatsporttal szemben, és kértem, segítsen” – nyilatkozta Király Sándor, akinek révén létrejött az RTL Klubbal a megállapodás.

Csakhogy… A világszerte oly népszerű játék honi hívei megszokhatták már, hogy a magyar kosárlabdában soha semmi sem biztos, az adott szó, sőt a szignált szerződés sem feltétlenül garancia. Most például az történt, hogy miközben épp eme, a sportág számára remek hírről szóló hosszabb beszámolónkat fogalmaztuk, telefonált a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének sajtófőnöke. Mondandójának lényege: még nincs szerződés, legfeljebb a jövő héten lesz. És különben sem a klubokat képviselő liga (tagozat?, alszövetség?) kompetens erről tárgyalni, hanem az MKOSZ, így forduljunk ez ügyben Berényi János elnökhöz.

„Nincs aláírva. Biztos, hogy nincs aláírva. Az igazság az, hogy felhívott az RTL Klub főnöke, mondván, meglepődve olvasta, hogy van ilyen szerződés, én pedig meglepődve hallgattam őt. De most már tárgyalunk, a legmagasabb szinteken" – tájékoztatott az Izlandra készülő Berényi.

A TELJES CIKKET KERESSE A NEMZETI SPORT VASÁRNAPI SZÁMÁBAN!
Legfrissebb hírek

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
1 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
2 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
3 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
3 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
3 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
4 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
4 órája

NS-jótékonyság: a magyar sport a sóvidéki birkózásért

Birkózás
4 órája
Ezek is érdekelhetik