Oroszország és Franciaország vívja a döntőt Lettországban

Vágólapra másolva!
2009.06.19. 22:37
Címkék
Az orosz válogatott könnyedén, 77–61-re legyőzte Spanyolországot a női kosárlabda Európa-bajnokság elődöntőjében. A lettországi viadal fináléjában az oroszok így az elődöntő másik meccsén korábban Fehéroroszországot 64–56-ra megverő francia válogatottal találkoznak majd.
Jogos a francia öröm, döntőben a csapat
Fotó: Reuters
Jogos a francia öröm, döntőben a csapat
Jogos a francia öröm, döntőben a csapat
Fotó: Reuters
Jogos a francia öröm, döntőben a csapat

Franciaország és Fehéroroszország már az első csoportkörben találkozott egymással az Európa-bajnokságon. Tizenegy nappal ezelőtt a gallok csak hosszabbításban nyertek, most azonban végig jobban teljesítettek riválisuknál.

A francia válogatott az elődöntő első három negyedét egyaránt megnyerte, így az utolsóban már ki is ereszthetett. El is bukta végül 12–7-re a negyedik felvonást, mégis könnyedén nyert 64–56-ra.

„Nagyon, de nagyon boldog vagyok. A torna kezdetekor nem igazán tudtuk, hogy milyen játékerőt képviselünk, most pedig bent vagyunk a fináléban” – örömködött a találkozót követően Celine Dumerc, a franciák legeredményesebb játékosa.

Az, hogy valaki 13 egységgel pontkirály tud lenni csapatában, amely ráadásul meg is nyeri a mérkőzést, egyben azt is jelenti, hogy a franciák igen egységes játékkal hozták a meccset. A gallok elsősorban védekezésben nőttek riválisuk fölé.

Az elődöntő másik párharca némileg másképp alakult. Az orosz–spanyol párharc sokáig szoros csatát hozott, ám az utolsó negyedben az oroszok átgázoltak a hispánokon, s végül 16 ponttal nyertek.

A helyosztókon olasz és görög győzelem született: az 5–8. helyéért rendezett rájátszásban Görögország Szlovákiát múlta felül 64–59-re, míg Olaszország hosszabbítás után 68–66-ra bizonyult jobbnak a házigazdáknál.

Szombaton olasz–görög mérkőzés dönt az ötödik pozícióról, míg a hetedik helyért Lettország játszik Szlovákiával.

NŐI KOSÁRLABDA EB, LETTORSZÁG

ELŐDÖNTŐ
Oroszország–Spanyolország 77–61 (15–13, 11–11, 22–18, 29–19)
Ld: Hammon 28., Sztyepanova 19, Abroszimova 14, ill. Torrens 17, Valdemoro 13, Montanana 20
Franciaország–Fehéroroszország 64–56 (20–18, 20–16, 17–10, 7–12)
Ld: Dumerc 13, Miyem 11, Gruda 10, ill. Leucsanka 14, Marcsanka 10

AZ 5–8. HELYÉRT
Szlovákia–Görögország 59–64 (11–17, 14–15, 22–10, 12–22)
Olaszország–Lettország 68–66 (10–25, 13–14, 18–11, 21–12, 6–4) – h. u.

A SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK
A 7. helyért: Lettország–Szlovákia 12:30 óra
Az 5. helyért: Olaszország–Görögország 14:45
Bronzmérkőzés: Fehéroroszország–Spanyolország 17
Döntő: Franciaország–Oroszország 19:15
Legfrissebb hírek

Slot Frimpongot méltatta a Wolves legyőzése után, de Wirtz megkönnyebbüléséről is beszélt

Angol labdarúgás
39 perce

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
6 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
7 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
8 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
8 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
8 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
9 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik