A magyar válogatott 60–53-as vereséget szenvedett a lengyelek ellen a lettországi női kosárlabda Európa-bajnokságon, így a B-csoport utolsó helyén végzett, ezzel véget ért számára a torna. A mieink a harmadik negyedik elején még tíz ponttal vezettek, és hét perccel a vége előtt is csak két pontra álltak a továbbjutástól, a mérkőzés vége azonban a lengyeleknek sikerült jobban.

Fotó: Reuters
A lengyel válogatott is túl keménynek bizonyult Fegyverneky Zsófiék számára

Fotó: Reuters
A lengyel válogatott is túl keménynek bizonyult Fegyverneky Zsófiék számára
NŐI KOSÁRLABDA EB 2009
Egyértelműen kijelenthető, hogy ezúttal kezdtek a legjobban a magyar lányok a torna során, a magas lengyelek ellen rá voltunk kényszerítve a pontos dobásokra, mert elvileg a támadólepattanókban nem nagyon bízhattunk. Szerencsére az első két meccsen tapasztaltnál lényegesen jobban céloztunk, és bár néha bántóan könnyen törtek be a palánkunk alá a lengyelek, összességében védekezésben is sokkal stabilabb volt a csapatunk.
Az első negyed utolsó másodpercében Honti Kata hárompontosa nem ért célba, ám így is mi vezettünk 16–13-ra.
A folytatás még biztatóbbra sikerült, Vajda Anna a hátán vitte a csapatot, mellette pedig Fegyverneky Zsófia játszott még nagy kedvvel, bár ez néha érthetetlen hibákkal párosult nála. Honti Kata betörése után már nyolc ponttal vezettünk (25–17), amire a lengyel edző időkéréssel válaszolt. Ezt követően ugyan Vajda triplájával már továbbjutásra álltunk, ám zsinórban tíz pontot szereztek a lengyelek, így kezdhettünk mindent elölről.
Szerencsére a lányok nem zavarodtak meg, és a nagyszünetig Fegyverneky hármasával és Vajda ziccerével sikerült hatpontosra növelnünk az előnyt (33–27).
A harmadik játékrész remekül kezdődött számunkra, ismét tíz pont volt a két csapat között, a folytatás viszont rémálomszerűre sikerült. Támadásban tehetetlennek bizonyultak a mieink, a lengyelek pedig ezt kihasználva fokozatosan csökkentették a különbséget – a sérüléssel küszködő Agnieszka Bibrzycka is gyorsan szerzett öt pontot –, a 28. percben pedig már ők vezettek (41–42). Bujdosó Nóra kosarával ugyan újra nálunk volt az előny, de az utolsó tíz percben is hatalmas feladat várt a Rátgéber-csapatra.
A hullámvölgy után ismét egy hullámhegy következett a mieinknél, 7–0-ra nyertük a záró negyed első három percét, így 50–42-nél egy hajszálnyira voltunk a nekünk kedvező eredménytől. Ahelyett azonban, hogy a lengyelek megtörtek volna, mi kezdtünk el érthetetlen hibákat elkövetni, majd néhány lengyel kosár után egyre kapkodóbbá vált a játékunk.
Egy perc 54 másodperccel a vége előtt így ismét egálra álltak a felek, 52–52-nél Rátgéber László időt kért. A taktikai megbeszélés sajnos már nem segített, a véghajrá a lengyeleknek sikerült jobban, akik így végül 60–53-ra megnyerték a találkozót.
Ez azt jelenti, hogy a magyar csapat három vereséggel a negyedik helyen végzett a B-csoportban, így véget ért számára a torna.
NŐI KOSÁRLABDA EB
| ONLINE KÖZVETÍTÉS |
| LENGYELORSZÁG–MAGYARORSZÁG 60–53 (13–16, 14–17, 15–10, 18–10) |
| Liepaja, 1500 néző. V: Maestre (francia), Nynas (finn), Krug (orosz) |
| LENGYELORSZÁG: Pawlak 4, JEZIORNA 10/6, Mieloszynska 4, Leciejewska 7, KOBRYN 11 |
| Csere: Bibrzycka 7/3, Zurowska, Gajda 7, SKOBEL 8, Walich 2 |
| MAGYARORSZÁG: Englert 4, FEGYVERNEKY 13/3, Honti 7, VAJDA 18/6, Horti 3 |
| Csere: Németh B., Vida, Ujhelyi 2, Bujdosó 6, Krivacsevics |
| Az eredmény alakulása. 4. p.: 8–5. 6. p.: 8–9. 8. p.: 12–16. 13. p.: 17–18. 17. p.: 17–28. 19. p.: 27–28. 23. p.: 27–37. 26. p.: 37–39. 29. p.: 42–41. 33. p.: 42–50. 38. p.: 50–50. 39. p.: 52–52. 40. p.: 58–52 |
| MESTERMÉRLEG |
| KRZYSZTOF KOZIOROWICZ, a lengyelek szövetségi kapitánya: – Boldog vagyok, hogy elértük a következő kört, és bejutottunk a legjobb tizenkettő közé, mert ahogy a magyaroknak, nekünk is új csapatunk van, kevés tapasztalattal. Lépésről lépésre javulgatunk, remélem, a védekezésünk agresszívabbá válik a folytatásra. |
| RÁTGÉBER LÁSZLÓ, a magyarok szövetségi kapitánya: – Ugyanaz volt a problémánk, mint az előző két mérkőzésen itt az Európa-bajnokságon, vagy előtte a felkészülési meccseken, vagy még előtte a selejtezőben: hogy nem volt elég emberünk, aki pontot dobjon. Több jó játékosra van szükségünk támadásban. |
STATISZTIKA
| Mezőnybeli dobószázalék |
| 21/55 : 22/67 |
| 38% : 33% |
| Büntetők dobószázaléka |
| 15/17 : 6/10 |
| 88% : 60% |
| Lepattanók |
| 38 : 42 |
| Legtöbb lepattanó |
| Kobryn 9, ill. Vajda 10 |
| Legtöbb gólpassz |
| Jeziorna 3, ill. Fegyverneky, Englert és Honti 2-2 |
A B-CSOPORT ÁLLÁSA
| 1. | Lengyelország | 3 | 2 | 1 | 174–199 | –25 | 5 |
| 2. | Lettország | 2 | 2 | 0 | 162–111 | +51 | 4 |
| 3. | Görögország | 2 | 1 | 1 | 119–105 | +14 | 3 |
| 4. | MAGYARORSZÁG | 3 | 0 | 3 | 155–195 | –40 | 3 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik







